Az UEFA vizsgálja a DVSC-Young Boys párharcot

Vágólapra másolva!
2010.05.05. 09:25
null
2008-ban a Young Boys állította meg a DVSC-t az UEFA-kupában (Fotó: Czagány Balázs)
A Nemzeti Sport információi szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a nemzetközi fogadási botrány kapcsán vizsgálja a DVSC 2008-as, Young Boys elleni UEFA-kupa-mérkőzését.

Úgy tudjuk, az európai szövetség megbízottjai Bécsben már kikérdeztek néhány Loki-játékost a 2008-as Young Boys elleni párharccal kapcsolatban.

Mint ismeretes, két éve a Debrecen a svájci Young Boys otthonában 4–1-re kapott ki az UEFA-kupa selejtezőjében, majd a visszavágón 3–2-es vereséget szenvedett.

Megkerestük Bartha Csaba debreceni sportigazgatót, aki nem cáfolta, de nem is erősítette meg a hírt, annyit mondott, hogy a pénteki rangadó előtt nem kívánnak ezzel az üggyel foglalkozni.

A tavaly ősszel Németországban kirobbanó botránnyal kapcsolatban a bochumi ügyészségtől származó információk szerint a számos európai országot is érintő ügyben többek között 13 magyar bajnoki mérkőzés lehet érintett.

Az UEFA hivatalosan eddig egyetlen magyar csapat meccse, a Fenerbahce–Budapest Honvéd (5–1) Európa-liga-selejtező kapcsán jelentette be, hogy vizsgálatot folytat a fogadási botránnyal összefüggésben.

Mint ismeretes, az ügyben Magyarországon is vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A TÉMÁRÓL ÚJABB RÉSZLETEKET A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHAT.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
14 órája

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Női kézi: öt felkészülési meccset játszik augusztusban az FTC

Kézilabda
2025.06.09. 20:17

DVSC: kedden kezdődhet új korszak a debreceni labdarúgásban

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 06:34

Pálfi Donát: Nem adom vissza a helyem senkinek!

Labdarúgó NB I
2025.06.07. 10:04

Debrecen helyett Sevilla – az andalúziai klub megtalálta új sportigazgatóját

Spanyol labdarúgás
2025.06.04. 22:21
Ezek is érdekelhetik