A Rodától érkezik belga kapus a Ferencvároshoz

Vágólapra másolva!
2010.06.30. 22:25
A Nemzeti Sport értesülései szerint csütörtökön egy belga kapus csatlakozik a Ferencváros edzőtáborozó keretéhez. Prukner László, az FTC szakvezetője egy szerdai interjúban elmondta: mindenképpen szeretne kapust és támadót szerződtetni.

Az új szerzemény a 27 éves Bram Castro lehet, aki a legutóbb a Bodor Boldizsárt is foglalkoztató Roda JC játékosa volt, de szerződése lejárt a szezon végén.

Castro jelentős holland élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik 
(Fotó: Imago)
Castro jelentős holland élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik (Fotó: Imago)

A 190 centiméter magas kapus korábban a Genk és a Sint-Truiden csapataiban védett, az előző idényben 20 alkalommal kapott lehetőséget a holland csapatban.

Prukner László az ftc.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, egy kapust és egy csatárt még mindenképpen szerződtetnének a következő idényre.

Mint ismert, a Ferencvárossal készült Mindaugas Malinauskas, ám a litván kapus végül a zöld-fehérek helyett a bajnok Debrecent választotta.

„Délelőtt futóedzés szerepelt a programban, délután pedig gyorsaság, erő és állóképesség fejlesztő gyakorlatokat végeztünk. A játékosok kiváló partnerek a felkészülésben, mindenki alázattal végzi a kemény munkát. Alakul a keretünk, de csatárt és kapust még mindenképp szeretnénk szerződtetni. Csütörtökön délelőtt újra futóedzés vár a csapatra, este hat órától pedig lazításképp ismét golfozunk egy kicsit" – nyilatkozta a szakember. 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
14 órája

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:03

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:03

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
2025.08.01. 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59
Ezek is érdekelhetik