NB I: a nagy visszatérés – kettős rangadókat rendezhetnek a Puskás Arénában

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2022.07.09. 08:21
null
Óriási sikere volt a májusi Ferencváros–Paks Magyar Kupa-döntőnek a Puskás Arénában, csaknem negyvenezren látták a meccset a helyszínen – alighanem a négy NB I-es budapesti csapat egymás elleni bajnoki mérkőzései is több tízezer embert csalogatnának ki a stadionba (Fotó: Dömötör Csaba)
Visszatérhet a kettős rangadó intézménye! Az MLSZ tervezi, a klubok szimpatizálnak az ötlettel, a Puskás Aréna optimális helyszínnek tűnik, de cikkünkből az is kiderül: még rengeteg egyeztetésre van szükség, hogy négy fővárosi klub (a Ferencváros, a Bp. Honvéd, a Vasas FC és az Újpest FC) egy napon, egymás után játsszon bajnokit.

 

Időről időre szóba kerül: legyenek-e újra kettős rangadók?

Az is igaz, korábban megfelelő létesítmény vagy a négy érintett csapat hiánya miatt nem beszélhettünk róla érdemben. Na de most: a Puskás Aréna tökéletes házigazda lehetne, a tavaszi Magyar Kupa-döntő (amelyen az FTC 3–0-ra győzte le a Paksot) valóságos futballünnepet, csaknem negyvenezer nézőt és szenzációs hangulatot hozott.

 

A Ferencváros a mindeddig utolsó győztes

A legutóbbi utolsó dupla mérkőzésre másfél évtizede, 1987. május 2-án került sor. Az „előmeccsen” az Újpest 2–1-re legyőzte a Honvédot (a lila-fehérektől Kozma István és Steidl Sándor, a piros-fehérektől Csuhay József volt eredményes), majd következett a Ferencváros és a Vasas összecsapása. A találkozónak harmincezer szemtanúja volt a helyszínen, a többség persze a Fradinak szorított. A Zsiborás – Vaszil, Pintér, Strausz – Bánki J., Takács, Kincses, Keller – Fischer, Dzurják, Dukon összeállításban pályára lépő zöld-fehérek boldoggá tették szurkolóikat, az első félidőben gálázva tulajdonképpen nyolc perc leforgása alatt eldöntötték a meccset: a 25. és a 32. perc között két Dzurják József- és egy Bánki József-gól ugrasztotta talpra a publikumot. Az angyalföldiek tetemes hátrányban sem adták fel a küzdelmet, sőt miután már a 47. percben szépítettek Szabadi László révén, a tudósítások szerint rátettek még egy lapáttal. Ez azonban újabb gólhoz már nem volt elég, csak a tisztes helytálláshoz – ennélfogva a históriás könyvek azt rögzítik, hogy az eddigi utolsó kettős rangadó a Ferencváros 3–1-es győzelmével zárult.
P. T.

A Vasas visszakerült az első osztályba, tehát elvileg nincs akadálya, hogy ismét kettős rangadókat rendezzenek az OTP Bank Ligában. Arról lehetett hallani, hogy az MLSZ foglalkozik a témával, ám elkészült a sorsolás, és az alapján úgy tűnik, az előttünk álló bajnokságban nem lesz kettős rangadó. Bár éppenséggel ki tudja? A hatodik fordulóban, augusztus végén Bp. Honvéd–Újpest és Vasas–Ferencváros mérkőzést is rendeznek, január végén lesz ennek a fordulónak a „visszavágója”, majd áprilisban a harmadik felvonás következik.

Amikor a Ferencváros az Újpesttel találkozik (a 7., a 18. és a 29. fordulóban), a Honvéd és a Vasas elkerüli egymást, ez pedig azt jelzi, a szövetségben egyelőre nem gondolkodnak a kettős rangadó visszahozatalában.

Jogos lehet a felvetés: amikor a Vasas fogadja a Fradit vagy az Újpest a zöld-fehéreket – ez utóbbi azért lehet hangsúlyos, mert az előző években a két csapat három bajnokiján a Fradi fogadta kétszer a lilákat –, miért mondana le a rendezés kínálta bevételről? A válasz is lehet logikus: a bevételt a két hazai csapat között osztaná meg a szövetség, és százmilliós lehet a bevételkülönbség, ha a nem túl nagy befogadóképességű Szusza- vagy Illovszky-stadion helyett negyven-ötvenezer szurkoló jön össze a Puskásban...

Igen, ilyen eredmény született az 1963-ban megrendezett Ferencváros–Honvéd rangadón FOTÓ: MTI/MIKÓ LÁSZLÓ
Igen, ilyen eredmény született az 1963-ban megrendezett Ferencváros–Honvéd rangadón FOTÓ: MTI/MIKÓ LÁSZLÓ

Szóval: lehet kettős rangadó? Igen!

Lesz?

Nos, ez kérdéses...

Évtizedekkel ezelőtt, 1973 és 1987 között találkozott a négy fővárosi csapat az ország (a nép...) stadionjában, korábban is foglalkoztunk már ezzel, és világos: aki annak idején játszott ilyen mérkőzésen, meghatottan, jókedvűen nosztalgiázott.

Nyilasi Tibor   korábban úgy fogalmazott, hogy lehet az ötletnek realitása.

„Jó időben ötvenezren is kimennének a Vasas–Honvéd, Fradi–Újpest kettős mérkőzésre   – mondta lapunknak a korábbi 70-szeres válogatott.   – Az persze kérdés, az ötlet megvalósításában a klubok mennyire lesznek partnerek, de a mostani futballistáknak szívből kívánom: éljék át azt a csodát, amelyet nekünk volt szerencsénk átélni annak idején.”

Kozma István   1987 áprilisában a Ferencváros ellen szerezte meg a mérkőzés egyetlen gólját.

„Balról jött a beadás, kapásból elvállaltam, szegény Zsiborás Gábor nem tudott védeni  – idézte fel a harmincöt éves emléket az Újpest korábbi játékosa lapunkban.  – Fantasztikus érzés volt! Egy újpesti játékosnak nagy élmény volt győztes gólt rúgni a Fradi­nak, hát még kettős rangadón. Nagyszerű miliőben zajlottak a mérkőzések. Akik a második találkozón játszottak, megnézték az első bajnoki elejét, akik az elsőn szerepeltek, gyorsan öltöztek, hogy lássák az utánuk jövőket. Magam nagyon vártam ezeket a meccseket, különleges hangulatúak voltak, mindig parázs csata zajlott a sok néző miatt. Hogy ma milyen lenne? Egy próbát biztosan megér...”

Kiss László,   a Vasas korábbi csatára a szoborparkban melegítést emelte ki, amikor néhány méterre több ezer ember előtt készültek a nap második mérkőzésére a Fradi ellen.

„Hetvenkilenc júniusában a Fradi ellen léptem pályára kettős rangadón    – emlékezett vissza a korábbi 33-szoros válogatott csatár.   – Nyertünk öt háromra, és három gólt szereztem, ezt nem felejtem el. Ahogyan az 1981-es, Honvéd elleni bajnokit sem, amelyen három nullára vezetett már a kispesti csapat, a harmadik után már a középkezdéshez sem volt kedve nálunk mindenkinek, de rúgtam kettőt, és a végén Komjáti András egyenlített – fantasztikus emlékek. Persze hogy örülnék, ha ismét két jó meccset láthatnának a nézők az arénában!”

Nagyobb méretért kattintson a képre!
Nagyobb méretért kattintson a képre!

A Bp. Honvéd legendás játékosa, Détári Lajos viszont pesszimista, szerinte a kettős rangadók hangulata ma már nehezen elképzelhető. Pedig emlékeznie neki is van mire: több kettős rangadón lépett pályára, 1987 márciusában például a Fradi 2–1-re vezetett a Honvéd ellen, amikor fantasztikus szólógólt szerzett...

Ahogyan írtuk már, az első mérkőzés idején a szoborparkban melegítettek a második találkozó részvevői, sokszor több ezer szurkoló figyelte a játékosokat (és bár a biztonsági őr intézménye akkoriban ismeretlen volt, szükség sem volt rá: a nézők csodálattal figyelték a kedvenceket, az ellenfelet sem inzultálták).

Az öltözőfolyosón hatalmas volt a forgalom, folyamatos volt az ugratás, a viccelődés, és a stadion melletti hotel bárjában zárult az este – ahol négy csapat játékosai, stábtagjai elemezték a délutáni, esti bajnokikon történteket.

A Vasas egyértelműen támogatja az ötletet
Lapunk megkérdezte a klubokat is: támogatják-e a kettős rangadó ötletét? A Vasas   egyértelmű igennel válaszolt, a Ferencváros is támogatja a javaslatot, de még sok kérdésre megoldást keres. Lapzártánkig az Újpest FC nem reagált, a Bp. Honvéd pedig közölte: „A versenyszervezés a Magyar Labdarúgó-szövetség hatásköre, de minden olyan döntést támogatunk, amely népszerűsíti a magyar labdarúgást, és a szurkolóknak is előnyös.”

 

A SORSOLÁS ALAPJÁN HÁROM JÁTÉKNAPON RENDEZHETŐ KETTŐS RANGADÓ A 2022−2023-AS BAJNOKI IDÉNYBEN
6. forduló, 2022. augusztus 31.Honvéd–Újpest
Vasas–Ferencváros
17. forduló, 2023. január 28.Újpest–Honvéd
Ferencváros–Vasas
28. forduló, 2023. április 22.
Honvéd–ÚjpestVasas–Ferencváros

Ugyanakkor az is igaz: ma már más világot élünk. A klubok saját stadionjaikban értékesítették a VIP-helyeket, a skyboxokat, ott garantálják a kiszolgálás minőségét, kérdés, hogyan tudja két (vagy négy) klub elosztani a helyeket. A szurkolók biztonságos elkülönítése is megoldandó kérdés, akárcsak az, hogy a rendezési költségek mely klubokat terhelik.

Kérdés tehát van rengeteg, de nem zárható ki, hogy hamarosan újra átélhetjük a kettős rangadók varázsát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik