NB I: a Fradiban nem hagytak nyomot a vereségek; kövesdit éltettek Kispesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.11. 13:50
null
Vécsei Bálint a koncentrációra híta fel a figyelmet a DVSC elleni gólörömével (Fotó:: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I múlt heti, 10. fordulóját követő visszapillantónkban fókuszban a Ferencváros Debrecen elleni győzelme, de szó lesz Nagy Gergő kispesti visszatéréséről, Alexandru Baluta góljáról és a kecskeméti Tóth Barna első NB I-es találatáról.

A FORDULÓ GÓLÖRÖME – VÉCSEI BÁLINT

Hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Debrecent a Ferencváros, és továbbra is a tabella élén áll. Vécsei Bálint fontos gólt szerzett – egy hónapon belül az Európa-liga és a Magyar Kupa után a harmadik sorozatban szerzett gólt –, s elárulta, mire utalt utána, amikor két ujjával a fejére mutatott.

– Mire utalt különös gólörömével?
– A koncentrációra – felelte lapunknak Vécsei Bálint, a Ferencváros 29 esztendős középpályása, aki a Debrecen ellen vasárnap 2–0-ra megnyert bajnokin az első gólt lőtte. – Jelezni akartam, hogy itt vagyunk fejben, az előző két vereség nem hagyott mély nyomot bennünk.

– Érzett elbizonytalanodást a csapaton?
– Két vesztes mérkőzésen voltunk túl, a kecskeméti és a belgrádi zakó sem tett jót az öltöző hangulatának, fontos volt, hogy a Debrecen ellen javítsunk. A gólomnak azért örültem különösen, mert kiélezett szituációban szereztem, ráadásul az akció tőlem indult, én ugrattam ki Kristoffer Zachariassent, majd értem oda a befejezéshez. Éreztem, hogy hová érkezhet a beadás, örülök, hogy jól találtam el a labdát, és gól lett belőle.

– Ez volt az első gólja a bajnoki idényben. Középpályásként fontosnak tartja, hogy túlszárnyalja a legutóbbi idényben szerzett kettőt?
Az elmúlt hetekben az Európa-liga csoportkörében a francia Monaco ellen, illetve a Magyar Kupában egyaránt gólt szereztem, mindkettő nagyon fontos volt. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem ez a fő feladatom, de a gól mindig jót tesz a futballista lelkének. Az elmúlt idényben kettőt szereztem a bajnokságban, azt mindenképpen túl akarom szárnyalni, sőt gólpasszokban is többet szeretnék elérni.

– Érezhető volt a felszabadultság az öltözőben a Debrecen elleni győzelmet követően?
– Igazából már a mérkőzés előtt is azt éreztem a társaimon, hogy megvan bennünk a tűz. Szinte biztos voltam benne, hogy visszatérünk a helyes útra, és újra győzünk. Időnként görcsösek voltunk, hibákat követtünk el, de ez a futball velejárója. Az öltözőben mindenki örült a győzelemnek, a siker természetesen jót tett a lelkünknek.

– A Crvena zvezda ellen Belgrádban viszonylag sima vereséget szenvedtek, négy egyre kaptak ki. Mi volt a legfőbb tanulsága annak a kilencven percnek?
– Testközelből érezhettük, milyen játékerőt képviselnek a szerbek, milyen taktikát alkalmaznak. Azt is érzékeltük, hogy jól feltérképeztek bennünket, megfelelően reagáltak az erősségeinkre, gyengeségeinkre. Az egy hét különbséggel sorra kerülő visszavágó miatt némileg olyan színezete van, mintha selejtezőt vívnánk egymással, ettől függetlenül biztos vagyok benne, a második mérkőzés teljesen más lesz, mint amilyen a belgrádi volt.

– A Groupama Arénában min múlhat a siker? Több bátorság, jobb koncentráció kell?
– A szerbek talán arra számítanak, hogy nekik esünk, és az első perctől megpróbáljuk a kapujuk elé szorítani őket. Azzal alighanem tisztában vannak, hogy idehaza milyen produkciót szoktunk nyújtani, s vélhetően megnézték a török Trabzonspor elleni hazai három kettes győzelmünk felvételét. Sok időnk nincs a készülődésre, hiszen máris itt az újabb mérkőzés, mindenképpen vissza akarunk vágni a múlt heti vereségért.

– Szóval, fő a bátorság?
– Igen, de legalább olyan fontos, hogy ne vigyen el bennünket túlzottan a lendület. Hideg fejjel kell vennünk ezt az akadályt is. BORBOLA BENCE

A FORDULÓ KÖNNYEI – NAGY GERGŐ

Nagy Gergőt, a Kispestről a nyáron tizenöt év után távozó, jelenleg a Mezőkövesd Zsóryban futballozó középpályást éltették a Honvéd drukkerei saját csapatuk játékosai helyett.

Meghatottan törölgette szemét, amikor a lefújás után (Honvéd–Mezőkövesd 2–2) éltette a kispesti közönség. Nagy Gergő, a Mezőkövesd Zsóry középpályása tizenöt év után távozott a nyáron a Honvédtól, s mivel a szurkolók mindig is kedvelték, nem volt meglepő, hogy a meccs előtt és után is skandálták a nevét. Jelképes jelenetnek lehettünk szemtanúi: amikor a lefújás után a kispesti játékosok oda akartak sétálni a kispesti tábor elé, a fanatikusok „finoman” jelezték, nem rájuk, hanem Nagy Gergőre kíváncsiak...

Nagy Gergőt nem felejtették el Kispesten

„Ekkor kezdtem el sírni, tényleg megható pillanatok voltak – mondta lapunknak a Mezőkövesd 29 esztendős középpályása. – Mivel szépen búcsúztam el a szurkolóktól a nyáron, gondoltam, hogy megemlékeznek rólam, s azt hittem, a meccs előtti köszöntéssel ez meg is történt. De nem... A lefújás után olyan szeretetet kaptam, amit sohasem feledek. Nyilván a mérkőzés előtt is készültem, tudtam, ez a bajnoki más lesz, mint a többi, de mivel a régi csapatból már csak néhányan maradtak, s az új stadionban is csak kevés időt töltöttem, inkább a kispesti érzelmű nézőkkel találkozás miatt voltam izgatott. A végén kimásztam a fanatikusokhoz, beszélgettünk, s végig éltettek. Ezeket a perceket még az unokáknak is elmesélem. Nem így terveztem a kispesti távozásomat, s ezt a búcsút inkább harmincöt évesen képzeltem el, pályafutásom végén, kispesti mezben.”

Erre persze még sor kerülhet – de egyelőre az a legégetőbb kérdés Kispesten és Mezőkövesden, hogyan ragadhatnak meg az élvonalban. A fővárosi klubnál a koncepció nélküli vegetálást látva erősen kérdéses, hogy az előző két borzalmas idény után hogyan lehet megmenekülni a kieséstől. A Mezőkövesd is csak szenved, az utolsó előtti helyen áll.

„A kispesti meccs előtt azt tartottuk a legfontosabbnak, hogy ne kapjunk ki, vagyis a sorozatban elszenvedett négy vereség után legalább egy pontot szerezzünk – szerencsére sikerült. A következő négy bajnokit otthon játsszuk a Ferencváros, az Újpest, a Kisvárda és a Kecskemét ellen. Nyilván a Fradi az esélyes, de edzőnk, Kuttor Attila rendre kitalál valamit a Fradi ellen. Emlékszem, kétezerhúsz februárjában három nullára nyert a Mezőkövesd, bízom benne, megint olyan taktikát dolgoz ki, amellyel megfoghatjuk a zöld-fehéreket.” CS. A.

A FORDULÓ MEGÉRZÉSE – TÓTH BARNA

Első NB I-es es gólját szerezte Tóth Barna az Újpest ellen, ehhez kilenc élvonalbeli mérkőzésre volt szüksége. A Kecskemét csatára az 55. percben szép egyéni megmozdulás után talált pénteken az újpesti kapuba.

„A tizenhatos sarkánál kaptam labdát, majd észrevettem, hogy van egy rés, ahol be tudok lépni a büntetőterületen belülre – emlékezett vissza góljára a 27 éves futballista. – Szerencsére sikerült jól felvennem a pozíciót, be tudtam bújni Csongvai Áron és Luca Mack közé, s adta magát, hogy kapura lőjem a labdát, és mivel nem láttam senkit középen, így erőből a hosszú sarok felé küldtem. Egyébként egész héten olyan labdával edzettünk, mint amilyet Újpesten használnak, s tapasztaltuk, jól meg lehet lőni. Úgy is készültem, hogyha lehetőségem lesz, célba veszem a kaput. Első NB I-es gólom miatt a csapattársaimat megvendégelem egy jó zsíros kenyérre, ám a masszőrök és a gyógytornászok biztosan kapnak valamilyen pluszajándékot. Mivel nagydarab vagyok, mindig sokat dolgoznak rajtam, azt szokták mondani, kétszer annyi munkájuk van velem, mint másokkal.”

A kecskeméti futballista úgy véli, jól kezdték a mérkőzést, nem hagyták kibontakozni az Újpestet. Az első félidő elején a játékvezető elvette a KTE gólját, mert úgy ítélte meg, Tóth Barna szabálytalankodott Djordje Nikoliccsal szemben.

„Nem éreztem úgy, hogy szabálytalankodtam volna. Tudom, kényes dolog az ötösön belül ütközni a kapussal, ám csak a labdát néztem, felfelé ugrottam, nem használtam a kezemet.”

A mérkőzés 105 percig tartott, a hosszabbításban előbb Varga Bence sérült meg, miután Giuseppe Borello büntetője után nyakon találta a labda, majd Csongvai Áron és Mihajlo Meszhi fejelt össze.

„A tizenegyesnél bíztam Varga Bencében, igaz, vártam, hogy a videóbíró visszavonja az ítéletet, ugyanis szerintem nem volt jogos. Elképesztő formában van a kapusunk, hárította is a tizenegyest, s ekkor egyből elindultam az ellenfél kapuja felé. Nem láttam, hogy baj van, a partjelző mondta, hogy súlyos az eset. Visszamentem, akkor már az orvosok ápolták, s azt mondták, minden rendben lesz. Mihajlo Meszhi és Csongvai Áron összefejelését közelről láttam, ugyanis előtte én csúsztattam meg a labdát. Nem nézett ki jól az eset, mindketten a labdát nézték, sajnos, ez benne van a futballban. Korábban velem is előfordult hasonló, tudom, ez veszélyes szituáció. Mondtam is a játékvezetőnek, hogy ezeket az eseteket látva mindenkinek az lenne a legjobb, ha lefújná a meccset.” J. Á.

NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!

A FORDULÓ LÖVÉSE – ALEXANDRU BALUTA

Külsővel lőtt csodálatos gólt Alexandru Baluta, a Puskás Akadémia román légiósa a Paks ellen - Ebedli Zoltán lapunknak elárulta, szerinte miért láthatunk kevés ilyen megoldást a futballpályákon.

A forduló egyik legszebb megmozdulása volt: a Paks–Puskás Akadémia mérkőzés 77. percében Alexandru Baluta, a vendégek román játékosa megindult a labdával a kapu felé, vezette jó húsz méteren át, majd a tizenhatoson belülre érve Osváth Attila mellett jobb külsővel eltekerte a labdát a kapu hosszú, jobb oldalába. Ezzel állította be a végeredményt, a felcsútiak 3–1-re győztek.

Amilyen mesteri kivitelezésű gól volt, olyan ritka manapság az ilyen megoldás. Régebben sem volt túl gyakori, de akadt azért néhány nagy mestere ennek a „fogásnak” a magyar futballtörténelemben. Egyikük Ebedli Zoltán, a Ferencváros legendája, aki sokszor lőtte meg a labdát külsővel, számos gólt is szerzett így a hetvenes-nyolcvanas években.

„Igazán gyönyörű gól volt Alexandru Balutáé, szemkápráztató, le a kalappal! – mondta megkeresésünkre Ebedli Zoltán, akit arról kérdeztünk, mitől olyan nehéz mozdulatsor ez, és miért látunk ritkán hasonló gólokat. – Valóban kevés ilyen megoldás van manapság, még nemzetközi szinten is ritka, mint a fehér holló. A gyakorlás a kulcsa az egésznek. Én nagyon sokat dolgoztam fiatalon a külsővel rúgáson, rá kell állnia a lábnak. Gondolom, a mai fiatalok nem viszik túlzásba a gyakorlását. Vagy csak félnek alkalmazni, mert attól tartanak, nagyon rosszul találják el, kinevetik őket. Különleges lábtartás kell hozzá, az tény. Ha nem úgy találja el az ember, ahogyan kell, kificamíthatja a bokáját, vagy földbe rúghat. De ezen is segít a gyakorlás, úgyhogy csak ezt tudom javasolni, mert azon túl, hogy látványos mozdulat, sokszor ez az egyetlen módja egy helyzetben, hogy kapura tudjon lőni a játékos.” B. Z.

NB I, 2022–2023, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 7., péntek
Mol Fehérvár–ZTE 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóCsonka Bence2474
Újpest–Kecskemét 1–2 Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor2852
Október 8., szombat
Kisvárda–Vasas 2–0 Kisvárda, Várkerti StadionBogár Gergő2403
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–2Budapest, Bozsik Aréna Karakó Ferenc3646
Október 9., vasárnap
Paksi FC–Puskás Akadémia 1–3Paks,Fehérvári úti StadionErdős József
1500
Ferencváros–DVSC 2–0
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs10 857
A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 8 7 1 20–3 +17 21
2. Kecskeméti TE 10 5 4 1 14–7 +7 19
3. Kisvárda 10 5 2 3 18–16 +2 17
4. Puskás Akadémia 10 4 5 1 13–8 +5 17
5. Paksi FC 9 4 2 3 16–17 –1 14
6. Zalaegerszegi TE 9 3 3 3 16–13 +3 12
7. Újpest FC 10 3 3 4 12–16 –4 12
8. Mol Fehérvár 10 3 2 5 11–15 –4 11
9. Debreceni VSC 10 2 4 4 14–19 –5 10
10. Budapest Honvéd 10 2 4 4 12–18 –6 10
11. Mezőkövesd 10 1 3 6 12–21 –9 6
12. Vasas FC 10 6 4 8–13 –5 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik