Magabiztosan győzött a Puskás Akadémia Pakson

Vágólapra másolva!
2022.10.09. 15:15
null
Pakson nyert a Puskás Akadémia (Fotó: Szabó Miklós)
A Puskás Akadémia sok szabálytalansággal teli meccsen győzelmet aratott a Paks ellen az NB I 10. fordulójában.


LABDARÚGÓ NB I

10. FORDULÓ

Paksi FC–Puskás Akadémia FC 1–3 (1–1)
Paks,Paksi FC Stadion,1400 néző.Vezette:Erdős
Gólszerző:Varga B. (36.), ill. Corbu (7.), Favorov (66.), Baluta (77.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Azonos pontszámmal várta a mérkőzést a két csapat, ez is azt vetítette előre, hogy izgalmas csatát láthatnak a szurkolók. Még akkor is igaz volt ez, ha az utóbbi időszakban nem sok sikerélménye akadt Pakson a Puskás Akadémiának. Az előző három alkalommal a házigazda időrendben 6–2-re, 4–2-re és 4–1-re győzte le a felcsútiakat. Legutóbb azonban csaknem egy évvel ezelőtt, tavaly novemberben játszottak egymással Tolna megyében, és bizonyára mindkét gárda tudta, hogy hiba lenne abból a mérkőzésből kiindulni. Akkor a félidőben már 3–0 volt az állás, és a négy gólszerzőből azóta három is távozott a Paks első csapatától. Ádám Martin Dél-Koreában, az Ulszanban lövi a gólokat, Böde Dániel a klub NB III-as együttesében futballozik, Bognár István pedig a másodosztályban szereplő MTK-t erősíti.

Tavaly a negyedik gólt Sajbán Máté szerezte, a 26 éves támadó azonban szintén nem léphetett pályára vasárnap, mivel hetek óta sérüléssel bajlódik – de elképzelhető, hogy a jövő héten már ott lehet a keretben. A hazai drukkerek azért így is joggal bízhattak abban, hogy nem lesz gond a gólszerzéssel, miután eddig az idény összes bajnokiján legalább egyszer betalált a Paks, amely az előző fordulóban 2–1-re nyert a Mezőkövesd vendégeként. Waltner Róbert vezetőedző egyetlen helyen változtatott az akkor kezdő tizenegyhez képest, a sérült Lenzsér Bence helyére Szélpál Norbert került be a védelembe. A Puskás Akadémia az előző körben 1–1-es döntetlent játszott a Mol Fehérvárral, de bármennyire bosszús volt akkor Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője ugyanazokat a labdarúgókat küldte pályára, mint a megyei rangadón. Igaz, átállt négyvédős rendszerre, Batik Bence pedig ezúttal kissé szokatlan szerepkörben, védekező középpályásként kapott lehetőséget.

(Fotó: Szabó Miklós)
(Fotó: Szabó Miklós)


Nos, az gyorsan eldőlt, hogy ezúttal sem zárul gól nélkül a két fél találkozója, tíz perc sem telt el, és Marius Corbu révén az első helyzetéből vezetést szerzett a Puskás Akadémia (0–1). Nem sokkal később Sahab Zahedi lőtt éles szögből kapura, a mérkőzésnek ebben a periódusában sokkal veszélyesebben és agresszívabban futballoztak a vendégek. A hazai támadók az első fél órában kissé tanácstalannak tűntek, jellemző jelenet volt, amikor Bőle Lukács egy gyors kontra végén 25 méterről jócskán a kapu fölé bombázott. Ugyanakkor kezdett egyre kiegyenlítettebbé válni a meccs, és a paksiak egyre erősödő nyomása a félidő végén góllá érett: Kinyik Ákos kiváló beadása után Varga Barnabás gyönyörűen fejelt a kapuba (1–1).

A nyáron igazolt csatárnak ez volt a hetedik gólja ebben a bajnoki idényben, és érdekesség, hogy először talált be az NB I-ben a felcsútiak ellen. Lapunknak nemrég azt nyilatkozta, hogy korábban otthon sokat gyakorolta a fejelést – mit mondjunk, ezúttal is bebizonyosodott, hogy az effajta pluszmunka sokszor kifizetődik. És talán azzal sem túlzunk, ha azt írjuk, hogy a 27 éves játékos a forduló egyik legszebb gólját szerezte.

A második félidőben is jobban kezdett a Puskás Akadémia, ésArtem Favorov fejesével ismét előnyhöz jutott (1–2). Bár a VAR-szobában sokáig vizsgálták a lesgyanús gólt, végül megadták. Miután Alexandru Baluta is betalált, magabiztos, 3–1-es győzelmet arattak a vendégek, akik a három pont megszerzése mellett annak is örülhettek, hogy több hónapos kihagyás után visszatért a pályára Nagy Zsolt. A magyar válogatott védője július végén, a Vitória elleni Konferencialiga-selejtező hazai felvonásán szenvedett belső oldalszalag-szakadást, így ebben a bajnoki idényben először lépett pályára az NB I-ben.

NAGY ZSOLT ÉS VARGA BARNABÁS A TALÁLKOZÓ UTÁN

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 8 7 1 20–3 +17 21
2. Kecskeméti TE 10 5 4 1 14–7 +7 19
3. Kisvárda 10 5 2 3 18–16 +2 17
4. Puskás Akadémia 10 4 5 1 13–8 +5 17
5. Paksi FC 9 4 2 3 16–17 –1 14
6. Zalaegerszegi TE 9 3 3 3 16–13 +3 12
7. Mol Fehérvár 9 3 2 4 11–14 –3 11
8. Debreceni VSC 10 2 4 4 14–19 –5 10
9. Budapest Honvéd 10 2 4 4 12–18 –6 10
10. Újpest FC 9 2 3 4 11–16 –5 9
11. Mezőkövesd 10 1 3 6 12–21 –9 6
12. Vasas FC 10 6 4 8–13 –5 6
NB I, 2022–2023, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 7., péntek
Mol Fehérvár–ZTE 1–1
Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóCsonka Bence2474
Újpest–Kecskemét 1–2 Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Andó-Szabó Sándor2852
Október 8., szombat
Kisvárda–Vasas 2–0 Kisvárda, Várkerti StadionBogár Gergő2403
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 2–2Budapest, Bozsik Aréna Karakó Ferenc3646
Október 9., vasárnap
Paksi FC–Puskás Akadémia 1–3Paks,Fehérvári úti StadionErdős József
1500
Ferencváros–DVSC 2–0
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs10 857
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik