A DVTK ügyvezetője: 500 értékelhetetlen perc!

Vágólapra másolva!
2010.04.06. 07:31
A Nemzeti Sport információi szerint hamarosan menesztik Tornyi Barnabást, a DVTK vezetőedzőjét. A diósgyőri szurkolók nem ilyen jubileumról álmodtak, csapatuk Tornyi irányításával rendkívül nehéz helyzetbe került, ezért Nagy Béla ügyvezető kedden kérdőre vonja a szakembert.

Tornyi vezetésével a DVTK a tavasszal megszerezhető tizennyolc bajnoki pontból pusztán egyet gyűjtött. A tréner elődje, Aczél Zoltán az ősszel tizenkét pontot szerzett a gárdával, úgy adta át az együttest, hogy a piros-fehéreknek kétpontos hátrányuk volt a bentmaradást érő 14. helytől – aztán Tornyi Barnabással sikerült kilencre „hízlalni" a lemaradást.

Tornyi Barnabásnak és a Diósgyőrnek eddig pocsék a tavasza (Fotó: Mirkó István)
Tornyi Barnabásnak és a Diósgyőrnek eddig pocsék a tavasza (Fotó: Mirkó István)

A DVTK az egész élvonal legrosszabb formában levő csapata, a hat meccsen felmutatott egy pont és 3–11-es gólkülönbség nagyon kevés. Legutóbb nyolc meccsel ezelőtt tudott győzni a miskolci csapat.

Információink szerint Nagy Béla, a DVTK ügyvezető igazgatója, valamint Tóth László sportigazgató hétfőn találkozott volna, hogy értékeljék a helyzetet.

Úgy tudjuk azonban, hogy a megbeszélésre végül nem került sor, tudniillik a vezetők már szombat este, a Vasas elleni vesztes bajnoki (0–1) után tanácskoztak – főképp, mert azt vették észre, a szurkolóknál kiverte a biztosítékot, hogy az összecsapást követő sajtótájékoztatón Tornyi Barnabás mosolyogva közölte: esze ágában sincs lemondani.

De miért is lenne, amikor azzal elesne a szerződésében rögzített „bánatpénztől", amely akár több mint tízmillió forint is lehet. Hogy mire jutott végül a két vezető, egyelőre nem tudni, ám nem kizárt, napokon belül bejelentik, hogy Tornyi Barnabásnak és segítőjének, Hagymási Zoltánnak távoznia kell Diósgyőrből.

„Nem szeretnék az események elé menni – hangsúlyozta Nagy Béla ügyvezető. – Elégedjenek meg annyival, hogy kedden az irodámba várom Tornyi Barnabást, mert szeretnék jó néhány kérdésemre választ kapni. A helyzetünk annak ellenére elkeserítő, hogy igyekeztünk mindent megtenni az előrelépés érdekében. Az eddig lejátszott ötszáznegyven bajnoki percünkből majd ötszáz értékelhetetlen! Az eredménytelenség mellett a játékunk és a teljesítményünk is elszomorító."

SZAVAZÁS

Ön szerint indokolt lenne-e Tornyi Barnabás menesztése?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ha Tornyi Barnabást felmentik a munkavégzés alól, utódja az „örökös beugró" Benczés Miklós lehet, munkáját a Földesi Károly, Veréb György kettős segítené. Persze az sem zárható ki, hogy Tóth László sportigazgató maga veszi kezébe a szakmai irányítást, ő az NB II Keleti csoportjában szereplő Bőcs kispadján éveken keresztül bizonyította rátermettségét. Szíve szerint nem is térne már vissza ugyanabba az osztályba.

TORNYI BARNABÁS VÉLEMÉNYÉT ELOLVASHATJÁK A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2009/22,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
6 órája

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
8 órája

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
17 órája

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
2025.08.22. 20:41

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
2025.08.22. 18:51

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
2025.08.22. 11:23
Ezek is érdekelhetik