M. G. 2020.12.04 13:04 Frissítve: 2020.12.04 13:35

A Diósgyőr Fradi-fóbiáját küzdené le, a Honvédnál Bódog állása is tét

Tudja-e növelni előnyét a Ferencváros Diósgyőrben, belemenekül-e a győzelembe a krízisben levő Honvéd az MTK ellen? Alighanem ezek a labdarúgó NB I 13. fordulójának legnagyobb kérdései. Ha a kispestiek nem tudnak győzni, akkor az ígéret szerint változások következnek a csapatnál.

 

Isael (balra) és Florent Hasani ebben az idényben először csaphat össze egymással (Fotó: Török Attila)

 

BUDAFOKI MTE–ÚJPEST FC

♦ A forduló nyitó mérkőzésén az újonc fogadja a lila-fehéreket – eddig egyetlen élvonalbeli mérkőzést játszottak, az augusztus 23-án 1–1-re végződött a Szusza Ferenc Stadionban.

♦ A Budafok csak négy hazai mérkőzést játszott eddig – a legkevesebbet a mezőnyben –, s ezeken 6 pontot szerzett (2 győzelem, 2 vereség). Az Újpest mérlege 6 idegenbeli találkozón 2–0–4 – az egész mezőnyben a IV. kerületiek kapták a legtöbb gólt (15) vendégként (igaz, ebben benne van az a 3 gól is, amit nem a pályán kapott az Újpest, hiszen a DVTK ellen a koronavírus-megbetegedések miatt nem állt ki, s így játék nélkül, 3–0-val elveszítette a meccset – a szerk.).

♦ Mindkét csapat rossz passzban van, a Budafok 3 (1 döntetlen, 2 vereség), az Újpest 4 mérkőzéses (1 döntetlen, 3 vereség, az egyik úgy, hogy nem állt ki a csapat a DVTK ellen) nyeretlenségi szériában van.

♦ A Budafok első nyolc bajnokija mindegyikén szerzett gólt, ám az utóbbi kettőn gólképtelen maradt, 3–0-ra kikapott a Puskás Akadémiától és 0–0-t játszott Kisvárdán.

♦ Az Újpest eddigi 12 bajnoki góljából ötöt Simon Krisztián szerzett – azaz a szélső csapata találatainak csaknem 42 százalékáért felelt. Ez a legmagasabb arány az NB I 2020–2021-es idényében, mondhatni, egy csapat sincs annyira „kitéve” házi gólkirálya találatainak, mint az Újpest.

ZTE FC–MEZŐKÖVESD

♦ A két csapat eddig négy élvonalbeli bajnokit vívott egymással, mind a kettő nyert egyet-egyet, két meccs döntetlen lett. A négyből csak egy találkozó volt Zalaegerszegen (1–1).

♦ A ZTE eddig gyűjtött 11 pontjából csak négyet szerzett meg hazai pályán, mérlege 1–1–4. A Zete 11 gólt szerzett pályaválasztóként, ennél csak négy csapat eredményesebb, viszont 15-öt kapott, ez messze a legrosszabb mérleg az élvonalban. Hazai pályán a ZTE után a legtöbb gólt kapó Újpest is csak 10-nél tart.

♦ A ZTE elveszítette az előzői két bajnokiját (a Kisvárdától és a Fehérvártól kapott ki), s a legutóbbi haton csak 3 pontot szerzett. Ezzel a zalaegerszegiek a Honvéddal együtt vannak a „formatabella” alján.

♦ A ZTE elveszítette legutóbbi három hazai mérkőzését, a Honvéd (2–4), a Budafok (1–3) és a Kisvárda (1–2) ellen.

♦ A zalaegerszegiek június 19. (ZTE–Honvéd 2–0) óta egy hazai bajnokit sem tudtak hozni kapott gól nélkül, a sorozat 7 mérkőzés óta tart.

♦ A Mezőkövesd az előző fordulóban a DVTK elleni 2–1-es sikerrel szakította meg hétmérkőzéses nyeretlenségi sorozatát. Idegenben az előző négy bajnokijukon nyeretlenek a kövesdiek (1 döntetlen, 3 vereség), s a legutóbbi tíz idegenbeli NB I-es meccsükből csak egyet nyertek meg.

♦ A Mezőkövesd eddigi mérkőzésein csak 2.17 gól esett átlagban a 2020–2021-es idényben, ez a legkevesebb az NB I-ben.

DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROS

♦ Eddig 101 bajnokit játszott egymással a két csapat az első osztályban. A mérleg (nem meglepő módon) jókora ferencvárosi fölényt mutat: 19 DVTK-siker, 17 döntetlen, 65 FTC-győzelem.

DIÓSGYŐRI GYŐZELMEK AZ FTC ELLEN, 1982–2020
1998. 10. 24., Ferencváros–Diósgyőr 3–4
2009. október 31., Ferencváros–Diósgyőr 0–3
2014. október 4., Diósgyőr–Ferencváros 2–1
2018. március 3., Diósgyőr–Ferencváros 2–1
(Csak az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseket figyelembe véve. A 2009. október 31-i mérkőzés 3–1-es diósgyőri vezetésnél szurkolói rendbontás miatt a 69. percben félbeszakadt, a szövetség a három pontot 3–0-s gólkülönbséggel ítélte a DVTK-nak.)

♦ A két csapat előző hét „randevújából” mindig a Ferencváros jött ki jobban, az eredménysor: 4–0, 4–1, 4–1, 7–0, 1–0, 1–0, 3–1. Hét mérkőzés, hét győzelem, 24–2-es gólkülönbség.

♦ A DVTK legutóbb 2018. március 3-án tudta NB I-es mérkőzésen legyőzni az FTC-t (2–1, Debrecenben rendezték a mérkőzést). A két csapat előző 16 egymás elleni bajnokiján ez a DVTK egyetlen győzelme. A diósgyőriek 1982 óta csak négyszer tudták legyőzni a Ferencvárost, s csak kétszer hazai pályán! (1974 és 1983 között viszont a diósgyőrieknek volt egy jó sorozatuk, ebben az időszakban az FTC egyszer sem tudott NB I-es meccset nyerni a DVTK vendégeként, a kilenc diósgyőri bajnokiból hatot a hazaiak nyertek meg, három meccs döntetlen lett – a szerk.)

♦ A Ferencváros a mezőny egyetlen veretlen csapata, s veretlensége az előző idény végére is áthúzódik, a széria 11 mérkőzést számlál. Ebben az évadban csak a Juventus és az FC Barcelona győzte le (kétszer-kétszer) az FTC-t.

♦ A DVTK ebben az idényben minden pontját hazai pályán szerezte, pályaválasztóként 3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség a mérlege. A Ferencváros idegenbeli mutatója 3–2–0, a zöld fehérek csak 3 gólt kaptak vendégként, a legkevesebbet a mezőnyben.

♦ A Ferencváros a legutóbbi nyolc bajnokija közül csak kettőn kapott gólt, a többit nullára hozta.

♦ A DVTK a legutóbbi 18 bajnokijából csak kettőt hozott kapott gól nélkül, abból is csak egyet a pályán (a másik az Újpest elleni mérkőzés, amelyre a fővárosiak nem álltak ki, így 3–0-val a Diósgyőr kapta a pontokat).

PUSKÁS AKADÉMIA–KISVÁRDA

♦ Eddig 7 élvonalbeli mérkőzést játszottak egymás ellen, a mérleg 3 PAFC-siker, 2 döntetlen, 2 kisvárdai győzelem. A Puskás Akadémia veretlen a Kisvárda elleni legutóbbi négy bajnokiján (3 győzelem, 1 döntetlen).

♦ A Puskás Akadémia 12 pontot szerzett eddig hazai környezetben (4–0–2), ennél csak a Fehérvár és a Ferencváros tartott otthon több pontot. A Kisvárda az egész NB I legeredményesebb csapata idegenben ebben az évadban, mérlege 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 6 meccsen 13 pont!

♦ A Kisvárda veretlen az előző öt mérkőzésén és a legutóbbi öt idegenbeli bajnokiján. A várdaiak rövid élvonalbeli történetük során egyszer sem maradtak 7 mérkőzésnél tovább veretlenek, most közelítenek ehhez a csúcshoz.

♦ A Kisvárda legutóbbi nyolc idegenbeli bajnokija mindegyikén szerzett gólt, június 13. (FTC–Kisvárda 1–0) óta tart a széria.

♦ A Puskás Akadémia az előző két mérkőzését kapott gól nélkül megnyerte, erre szüksége is volt, mert azelőtt hat bajnokin csak három pontot szerzett. A felcsútiak kimondottan jól szerepelnek a Pancho Arénában, legutóbbi 9 hazai bajnokijukon a megszerezhető 27 pontból 21-et megszereztek.

BP. HONVÉD–MTK BUDAPEST

A HONVÉD TELJESÍTMÉNYE 11 BAJNOKI UTÁN, 2009–2021
2020–2021 9 pont
2019–2020 16
2018–2019 20
2017–2018 16
2016–2017 17
2015–2016 16
2014–2015 11
2013–2014 17
2012–2013 16
2011–2012 19
2010–2011 17
2009–2010   9

♦ „Hétvégén nyernünk kell, más eredmény esetén változtatásra van szükség. Bódog Tamás is tisztában van azzal, hogy hétvégén csak a győzelem az elfogadható”jelentette ki a héten Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezető igazgatója.

A kispestiek sereghajtóként várták a fordulót, 11 mérkőzésen csak kétszer győztek és csupán kilenc pontot szereztek. Legutóbb a 2009–2010-es bajnokságban fordult elő, hogy ennyire rosszul kezdtek (akkor 11 lejátszott mérkőzés után a 15. helyen álltak), a bajnokságot végül a középmezőnyben, kilencedikként zárták.

♦ Ha a félbeszakadt 1956-os bajnokságot nem számoljuk, a két patinás fővárosi klub már 192-szer csapott össze az élvonalban. A mérleg 61 kispesti győzelem, 44 döntetlen, 87 MTK-diadal.

♦ A két csapat legutóbbi hét bajnokijából csak egyet nyert meg az MTK és ötöt elvesztett – a kék-fehérek augusztus 21-én 3–1-es sikerrel szakították meg rossz szériájukat a Honvéd ellen.

♦ A Honvéd pályaválasztóként (nehéz lenne most hazai pályáról beszélni) megnyerte a legutóbbi négy, MTK elleni mérkőzését (2–1, 5–0, 2–1, 2–1). Az MTK legutóbb 2015. március 8-án nyert a Honvéd vendégeként (0–2).

♦ A Honvéd új stadionja építése miatt a Szusza Ferenc Stadionban fogadja az MTK-t, erre azért volt szükség, mert a kispestiek egyébkén a Hidegkuti Nándor Stadiont használják „hazai” pályaként. Nem sok sikerrel: a Honvéd ebben az idényben még nyeretlen pályaválasztóként, mérlege 2 döntetlen, 4 vereség. Ez természetesen a legrosszabb mérleg az NB I-ben. Az MTK a harmadik legeredményesebb csapat idegenben, mutatója 3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség.

♦ A legutóbbi hat forduló alapján a Ferencváros (16) után az MTK szerezte a legtöbb pontot, tizenhármat. A Honvéd nyeretlen ebben a periódusban, s csak három pontot gyűjtött.

♦ A kispestiek bajnoki nyeretlenségi sorozata hat mérkőzést számlál (3 döntetlen, 3 vereség), ha most sem nyernek, akkor beállítják a Mezőkövesd idénycsúcsát (7 mérkőzés győzelem nélkül).

♦ Ha a Honvéd nem tud nyerni, akkor 2014 óta leghosszabb bajnoki nyeretlenségi szériáját könyvelheti el, akkor a sorozat 14 találkozón át tartott.

PAKSI FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ A Paks és a Vidi eddig 34 alkalommal csapott össze élvonalbeli mérkőzésen, a mérleg 6 paksi és 19 fehérvári győzelem, 9 döntetlen.

♦ A Paks az előző 9, Fehérvár elleni hazai bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, 2018. április 28-án 1–0-ra győzött.

♦ Alighanem várhatjuk a gólokat, hiszen ebben a bajnokságban a Fehérvár mérkőzésein esett a legtöbb találat átlagban (3.73 gól), a Pakséin a harmadik legtöbb (3.58).

♦ E két csapat szerezte a legtöbb gólt az idényben, a Fehérvár 27, a Paks 23 találatnál tart. Igaz, egyikük védelme sem remekel, a Fehérvár 14, a Paks 20 gólt kapott eddig.

♦ A Fehérvár az előző 13 mérkőzéséből csak egyet veszített el (mérlege ezeken 7 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség), a Paks a legutóbbi nyolcon szintén csak egyszer kapott ki (5–2–1).

♦ A Fehérvár hazai pályán még veretlen a 2020-as évben, jó sorozata 15 mérkőzést számlál (10 győzelem, 5 döntetlen). Legutóbbi legyőzője pont a Paks volt, mely szinte pontosan egy évvel ezelőtt, 2019. december 7-én 2–0-ra nyert Székesfehérváron Szabó János és Könyves Norbert góljával.

♦ Mi a garancia egy paksi sikerre? Ha Hahn János betalál! A tolnaiak csatára 2020-ban hat bajnokin szerzett gólt (összesen 11-et), mindegyik mérkőzést megnyerte a Paks, s mindegyiken legalább három gólt ért el.

NB I, 2020–2021, 13. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 4., PÉNTEK
20.15: Budafoki MTE–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Budafoki MTE SporttelepKáprály Mihály
DECEMBER 5., SZOMBAT
14.45: Zalaegerszegi TE FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Zalaegerszeg, ZTE Aréna 
17.00: Diósgyőri VTK–Ferencváros (Tv: M4 Sport+)Miskolc, DVTK Stadion 
19.30: Puskás Akadémia–Kisvárda (Tv: M4 Sport+)Felcsút, Pancho Aréna 
DECEMBER 6., VASÁRNAP
15.15: Budapest Honvéd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion 
17.30: Paksi FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC Stadion 
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC108221–  4+1726
  2. Mol Fehérvár1164127–14+1322
  3. Kisvárda1162316–14  +220
  4. Puskás Akadémia126617–21  –418
  5. Paksi FC1253423–20  +318
  6. MTK Budapest1253418–16  +218
  7. Budafoki MTE1042413–16  –314
  8. Zalaegerszegi TE1132618–22  –411
  9. Mezőkövesd1232710–16  –611
10. Újpest FC1132612–25–1311
11. Diósgyőri VTK1131715–19  –410
12. Budapest Honvéd1123614–17  –3  9

Az 5. fordulóból – a Fehérvár és az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztott Kisvárda–Mol Fehérvár és Budafoki MTE–Ferencváros meccset 2021. január 27-én játsszák.
A koronavírusos megbetegedések miatt a 10. fordulóból elhalasztott Budafoki MTE–Bp. Honvéd és a 11. fordulóból elhalasztott Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC találkozót december 23-án rendezik.
A 2. fordulóból – az FTC nemzetközi kupakötelezettsége miatt – elhalasztott Ferencváros–Diósgyőri VTK mérkőzés új időpontja még nem ismert. 

Diósgyőr–Újpest (10. forduló) mérkőzés három pontját játék nélkül, 3–0-s gólkülönbséggel a DVTK kapta meg, mert az Újpest a koronavírus-fertőzések miatt nem tudott kiállni a meccsre (a diósgyőriek nem mentek bele a halasztásba). 

2021.01.23 13:36:04

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Fölényben játszott az FTC, de a hazaiak jól koncentráltak a zuhogó esőben.

2021.01.23 13:05:58

Labdarúgó NB I BODNÁR TIBOR (összefoglaló), PÓSFAI GYULA (percről percre)

Hiába birtokolta a második félidőben jóval többet a labdát a hazai csapat, a vendégek előtt adódott a legnagyobb helyzet.

2021.01.21 11:52:47

Labdarúgó NB I P. Gy.

Az Újpest új edzővel szeretne visszavágni a Fehérvárnak a kiadós őszi vereségért.

2021.01.22 20:42:32

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Ünnep lesz, akárhogy is produkálnak a tizenkettek a hátralévő tizenhét fordulóban.