Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2026.04.29. 06:36

A magyar labdarúgásban gyorsan megváltozhatnak a dolgok. Még nincs három éve, hogy 2023 májusában gól nélkül ért véget a Vasas és a Videoton mérkőzése az Illovszky-stadionban. A lefújás után a fehérváriak tableten, mobilon követték az angyalföldi aréna vendégkispadján, mire megy a Honvéd a Puskás Akadémia vendégeként – és amikor kiderült, hogy Felcsúton a fehérváriaknak kedvező eredmény születik, a csapat elkerülte a kiesést, egymás nyakába ugrálva ünnepeltek. Három év sok idő: aznap eldőlt, hogy a Vasas és a Honvéd búcsúzik az élvonaltól, és ha már szóba került, a Vidi sem kerülhette el a sorsát, noha a következő idényben a negyedik helyen végzett, 2025 tavaszán kiesett az élvonalból.

A 2023-as két búcsúzó most visszatérhet az NB I-be: a Vasas alatt már meghúzták a vonalat, a Honvéd a Soroksár elleni, hétfői döntetlenje után három körrel a vége előtt hét ponttal előzi meg a harmadik Kecskemétet. Milyen a futballélet? A Videoton és a Vasas vasárnap is találkozott, ezúttal Fehérváron, és ezúttal is a vendégek ünnepeltek: az angyalföldiek visszatértek az élvonalba. A mérkőzést döntően befolyásoló első gólt a 2007-es születésű Barkóczi Barnabás szerezte – reménykedhetünk, a fővárosi csapat feljutásával még több tehetséges fiatallal ismerkedhetnek meg a szurkolók. Akik előtt nem volt ismeretlen, milyen régen mekkora erőfeszítéseket tett a XIII. kerületi klub a visszatérésért: a Vasas 2017 tavaszán kupadöntős (a fináléban tizenegyesekkel maradt alul a Ferencvárossal szemben) és bronzérmes volt, élcsapatként egy év múlva kiesett, és azóta egyszer, a 2022–2023-as idényben szerepelhetett az NB I-ben. Az akkori feljutáson kívül négyszer végzett a harmadik helyen: vagyis a legjobb, nem feljutó csapat tudott lenni a Vasas úgy, hogy minden évben a feljutásra leginkább esélyesként indult. Ám egy éve Erős Gábor vette át a szakmai irányítást, aki az előző idényben a Kazincbarcikát, most a Vasast juttatta fel.

Hogy aztán a jelenlegi keret mire lehet képes egy osztállyal feljebb, azt lehetetlen megjósolni, mi több, felesleges is, mert csaknem bizonyosan lesznek erősítések, de a Vasas hívei megszenvedték az előző éveket – kitartásuk jutalma, hogy ismét NB I-es bajnoki mérkőzésen szurkolhatnak a csapatuknak. És persze abban bíznak: nem csak egy éven át.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 06:36

Erős Gábor a nagy kihívásról: Nem építünk új csapatot az NB I-re

Tavaly a Kazincbarcikával írt történelmet, idén a Vasast juttatta vissza az élvonalba.

 

 

Legfrissebb hírek

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
15 órája

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
17 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 23:47

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 12:51