Az NB III-as Gyirmótnál kötött ki a Fehérvárról távozó csatár – hivatalos

F. B.F. B.
2026.01.20. 17:24
null
(Fotó: gyirmotfc.hu)
Igaznak bizonyultak korábbi értesüléseink, Bobál Gergely a labdarúgó NB III Északnyugati csoportját vezető Gyirmót FC Győrben folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

A 30 éves Bobál Gergely pályafutása során szerepelt a Salgótarján, a Honvéd, a ZTE, a Csákvár, a Vasas, a Mezőkövesd, az Ajka és a Videoton színeiben, külföldön pedig a német Wolfsburgnál, valamint Cristiano Ronaldo nevelőklubjában, a portugál Nacionalban is kipróbálta magát. Legutóbb Fehérváron futballozott, tavaly decemberben azonban távozott az NB II-es Videotontól, mivel a csapatban nem tudott alapemberré válni, csak hét bajnokin lépett pályára.

Az NB II-ben 175 meccsen összesen 57 gólt szerzett, az NB I-ben pedig négy csapatban 62 mérkőzésen 11 gólt. A 2014–2015-ös idényben már játszott Gyirmóton az NB II-ben, akkor 14 meccsen hat gólt ért el. A sokszoros utánpótlás-válogatott csatár NB I-es és NB II-es bajnoknak is mondhatja magát.

„Nagyon örültem, amikor még decemberben megkeresett a Gyirmót – ecsetelte a klubhonlapon Bobál Gergely. – A menedzseremmel leültünk tárgyalni, és amikor felvázolták előttünk a klub terveit és céljait, azonnal éreztem, hogy ezek teljes mértékben egybevágnak az elképzeléseimmel. Egyértelművé vált számomra, hogy itt komoly munka és ambiciózus cél vár rám. Úgy érzem, könnyen be tudok illeszkedni a csapatba, hiszen egységes, jó szellemű, remek játékosokkal és kiváló szakmai stábbal rendelkező közösségbe érkeztem. Bízom benne, hogy a pályán, valamint az öltözőben húzóembere lehetek az együttesnek, és a teljesítményemmel hozzájárulok a közös sikerekhez. Nagy célunk van a szezonban, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy a végén együtt ünnepelhessük a feljutást!”

„Ismerve a magyar futballközeget, tisztában vagyok vele, hogy az elkövetkezendő időszakban Bobál Gergely leigazolása miatt több negatív kritikát fogunk kapni, mint biztató szót – mondta Horváth Cs. Attila, Gyirmót FC Győr sportigazgató. – Ezekkel most nem érdemes különösebben foglalkozni, mert ezekre majd eredményeink és a játékosunk teljesítménye lehet a csattanós válasz. Azt gondolom, az a futballista – legyen bármely osztályról is szó – aki a mérkőzéseinek több, mint hatvan százalékán gólt szerez, megérdemel egy újabb esélyt. Ráadásul teljesítette a kemény futótesztet, valamint alapos orvosi vizsgálaton is átesett. A többi már a játékoson múlik, meg persze az edzőkön, a társakon, és a szerencsén.”

 

Legfrissebb hírek

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
21 órája

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 17:35

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

NB III: nincs már százszázalékos csapat; győzött az Ózd és a Kaposvár, ikszelt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:42

A kupában sem megy: a másodosztályú Gyirmót otthonában esett ki a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 21:00

Novák Csanád és a haverok: nem lesz barátságos meccs!

Labdarúgó NB I
2026.10.27. 10:45

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Csaknem egy év után, az NB III-ban, vesztes meccsen tért vissza az ETO csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 14:45