Visszatért a korábbi csapatkapitány az NB II-es Szentlőrinchez

F. B.F. B.
2026.01.19. 21:49
null
Három és fél év után ismét a labdarúgó NB II-ben szereplő Szentlőrincben bizonyíthat Harsányi István – számolt be róla a klub honlapja.

A 28 éves Harsányi István 2018-tól 2022-ig játszott Szentlőrincen, s csapatkapitány volt – a 2021-2022-es kiírásban ráadásul bombaformában játszott, tizenegyszer köszönt be az ellenfeleknek.

A PMFC aztán 2022-ben elcsábította, végül két idényt töltött a piros-feketéknél, aztán következett a Mezőkövesd és a Békéscsaba – utóbbi klubtól érkezik most vissza Szentlőrincre. Az NB II-ben eddig összesen 208 mérkőzést játszott. A játékos úgy érzi, hogy hazatért a baranyai klubhoz és elsősorban azért tette ezt, mert kötelessége segíteni a bennmaradásért zajló harcban.

„Nagyon örülök, hogy ismét Szentlőrincen fogok futballozni, mert ennél a klubnál otthon vagyok, s úgy érzem, hazatértem – fogalmazott a klubhonlapon a 28 éves támadó. – Sokat jelent nekem ez a csapat, amelynek a színeiben már közel százötven meccset játszottam, és ahol mindenkit ismerek, pontosan tudom, mi vár rám. Jó viszonyban vagyok a tulajdonossal, Kovácsevics Csabával, aki többször is próbált visszahívni: úgy gondolom, ennek most jött el az ideje. Kötelességemnek érzem, hogy segítsek a csapatnak a bennmaradásért folytatott harcban. Ki akarom hozni magamból a maximumot, bízom benne, hogy közös erővel sikerül elérnünk, hogy a következő szezonban is a másodosztályban szerepeljünk!”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezett: Bolla Gergő (Soroksár), Harsányi István (Békéscsaba)
Távozott: Babják Miroslav (ukrán-magyar, Kisvárda – kölcsönből vissza), Bőle Lukács (?), Kancsij Artúr (ukrán-magyar, Kisvárda – kölcsönből vissza), Nagy Richárd (Békéscsaba), Tóth-Gábor Kristóf (Szeged-Csanád GA)

 

Legfrissebb hírek

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
21 órája

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
22 órája

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:55

Góllal kezdte, góllal zárta le lőrinci meccsét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Nincs már veretlen csapat az NB II-ben, a Tiszakécske hazai pályán kapott ki a Viditől

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:51

A Csákvár ellen folytatódott a BVSC jó sorozata

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 14:52