Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

R. D. P.R. D. P.
2025.07.05. 10:24
null
Kevin Dodajt korábban a Lens-szal is szóba hozták (Fotó: Vllaznia)
Az albán sajtó szerint az NB I-ben szereplő ETO FC Győr megszerezné a KF Vllaznia 19 éves csatárának, Kevin Dodajnak a játékjogát, ezért 200–250 ezer eurót ajánlott érte. A győri klub színeiben korábban már szerepelt két albán játékos, Albion Marku és Eneo Bitri, jelenleg pedig Ledio Beqja a keret tagja.

A Vllaznia egyelőre ellenáll az ajánlatnak, mivel legalább 300–400 ezer eurót szeretne kapni Dodajért, és nem akarja elengedni egyik kulcsjátékosát sem a Konferencialiga selejtezői előtt. Ennek ellenére valószínűnek tűnik, hogy a fiatal csatár legkésőbb a nyári átigazolási időszak végéig klubot vált – kérdés, hogy az ETO lesz-e a befutó.

Kevin Dodaj a mögöttünk hagyott idényben robbant be igazán a felnőttek közé: a 2024–2025-ös idényben 37 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és hat gólt szerzett. A Vllaznia egyik felfedezettjeként már korábban is voltak iránta érdeklődők, többek között Svédországból és Franciaországból.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Alexander Abrahamsson (svéd, Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Megyeri Balázs (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Csóka Bálint (szlovákiai, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Bp. Honvéd), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK), Koncz Dávid (FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, KFC Komárno – Komáromi FC, Szlovákia), Lacza Alex (Kozármisleny). Kooperációs kölcsön után (Szentlőrinc): Vingler László
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kocsis Botond
Kiszemeltek: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Kevin Dodaj (albán, KF Vllaznia – Albánia), Nagy Olivér (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozók: Mamady Diarra (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova, szabadon igazolhatóként), Albion Marku (albán), Szépe János (szlovákiai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium), Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia), Zseljko Gavrics (szerb-bosnyák, DAC 1904 – Szlovákia), Dino Grozdanic (horvát, Asztereasz Tripolisz – Görögország), Vitális Milán (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ruisz Barnabás, Michal Skvarka (szlovák)

 

Legfrissebb hírek

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
1 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
9 órája

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
11 órája

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
2026.03.18. 14:13

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kamionsofőr is lehetett volna Kovács Dániel

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 15:02
Ezek is érdekelhetik