NB II: Soroksáron kötött ki az Ajkáról távozó balhátvéd

F. B.F. B.
2025.01.07. 17:58
Csemer Gyula (balra) Soroksáron folytatja (Fotó: soroksarsc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár SC megállapodott Csemer Gyulával, az Ajkáról távozó balhátvéddel – számolt be róla a klub honlapja.

Csemer Gyula pályafutása Gyöngyösön kezdődött, ahonnan a Honvéd akadémiájára került. 2016-ig tartozott a fővárosi klub kötelékébe, a korosztályos csapatok után szerepelt az NB III-as második együttesben, sőt, egy Ligakupa-meccsen bemutatkozott az első csapatban is.

A 2014–2015-ös idényt kölcsönben az NB II-es Gyirmótban töltötte, majd Tatabányán is játszott kölcsönben. 2016-ban igazolt Ajkára, ahol rögtön a csapat meghatározó játékosa lett – az előző nyolc és fél évben a Veszprém megyei gárdában 216 mérkőzésen lépett pályára, s 12 gólt szerzett.

A soroksáriak arról nem számoltak be, hogy a 30 esztendős Csemer mennyi időre írt alá a klubhoz.

 

Legfrissebb hírek

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
3 órája

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Gólerős csatárt szerződtetett az NB II-es Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.09. 14:47
Ezek is érdekelhetik