NB II: megvan az első érkező Tatabányán és Ajkán is

F. B.F. B.
2025.01.16. 08:20
Szabó Benjámin (balra) ismét Ajkán bizonyíthat (Fotó: fcajka.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka és Opus Tigáz Tatabánya is beszámolt első téli érkezőjéről: a bakonyiakhoz Szabó Benjámin érkezett kölcsönbe a Vasastól, míg a Bányászhoz Óvári Zsolt, aki legutóbb Szegeden szerepelt – számolt be róla a klubok közösségi oldala.

Az ajkai nevelésű Szabó Benjámin fél évre érkezik kölcsönbe érkezik az Ajkához a Vasastól. A fiatal, 19 éves játékos két éve került Ajkáról – először kölcsönbe – a Vasas együtteséhez, amely 2023 nyarán ki is vásárolta szerződéséből. Szabó az elmúlt két évben 42 NB III-as mérkőzésen szerepelt a Vasas második csapatában és ezeken a találkozókon öt alkalommal volt eredményes.

A Tatabánya új érkezője az az Óvári Zsolt, aki legutóbb a szintén másodosztály Szeged-Csanád GA-nál szerepelt, de a közelmúltban szerződést bontott a klubbal. A 27 éves Óvári 2023 júliusában érkezett a délalföldi csapathoz, amelynek színeiben 23 NB II-es bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett. A Puskás Akadémián nevelkedett szélső NB I-es tapasztalatot is visz, és gyorsaságával, kreativitásával segíti majd a Bányászt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL
Érkezett: Szabó Benjámin (Vasas – kölcsönbe)
Távozott: Csemer Gyula (Soroksár), Kitl Miklós (?), Nagy Krisztián (?)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ OPUS TIGÁZ TATABÁNYÁNÁL
Érkezett: Óvári Zsolt (Szeged-Csanád GA)
Távozott: Bertus Lajos (Mezőkövesd), Klausz Ádám (Dorog)

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Már jól van az eszméletét vesztő ajkai kapus, és várja a visszatérést

Labdarúgó NB II
2026.04.20. 23:20

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Parázs hangulatú, két büntetőt hozó meccsen ikszelt a Kozármisleny és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:50

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:00
Ezek is érdekelhetik