Mervó Bence: Nem adom fel, akár a falat is szétrúgom!

– Futballozik még?
– Nem vesztem el, nem nyelt el a föld – mondta megkeresésünkre Mervó Bence, aki az ETO akadémiáján nevelkedett, Fehér Miklós és Priskin Tamás utódjaként emlegették a győriek, de csupán egy meccsen játszott a klub ezüstérmes csapatában a 2013–2014-es idényben. Azóta számos helyen megfordult, játszott külföldön is, legutóbb az NB II-es Szentlőrincben futballozott, egy éve nincs csapata. – A tavalyi osztályozó mérkőzésen a BVSC-Zugló ellen léptem pályára legutóbb tétmeccsen, a bajnokság befejezése után szabadon igazolhatóvá váltam.

– Nem is keresték sehonnan?
– Több NB I-es és NB II-es együttes edzője szívesen kipróbált volna, ám az asztal mögött ülők mindannyiszor nemet mondtak, még szeretett klubom is. A térdem miatt rizikós labdarúgóként könyveltek el, esélyt sem adva a bizonyításra, persze az igaz, hogy eddigi pályafutásom során átestem néhány műtéten. De egyszer sem a genetika vagy izomszakadás miatt, hanem általában játék közben kapott rúgás volt a sérülés oka. Egyébként pedig a puding próbája az evés, veszítenivalója senkinek sincs velem kapcsolatosan, nem olyan külföldi vagyok, aki többéves szerződést akar és elkényelmesedik. Szeretném megmutatni, mire vagyok képes, akár a falat is szétrúgom.

– Úgy tudom, öt évvel ezelőtt történt a legjelentősebb orvosi beavatkozás…
– Valóban, édesapám figyelt föl a furcsa járásomra, miután az ETO-ba hazatértem, s a vizsgálatok során kiderült, eltűnt a porc a térdemből, így csont találkozott a csonttal. Orvostól orvosig jártam, még külföldön is megfordultam, a többség a pályafutásom végét vizionálva azt mondta, örüljek, hogy járni tudok, nem vicc, már protézist javasoltak. Ám nem adtam föl, rátaláltam dr. Hangody László professzorra, aki a világon először rajtam végzett el próbaként olyan műtétet, amelynek révén pótolható lett az eltűnt porc a csontok között. Ötven-ötven százalék esélyt emlegetett a beavatkozás előtt, de nem hezitáltam, mert futballozni akartam. Öt órán át tartott a műtét. A megpróbáltatások csak ezután kezdődtek: négy hónapig nem állhattam lábra, ágyban fekve csak a plafont néztem, még fürödni sem tudtam kimenni, szerencsére mellettem volt és ápolt a feleségem és a családom. Minden utasítást betartva készültem a visszatérésre, amiben nagy segítségemre volt Radó Krisztina rehabilitációs szakember. A hozzáértésnek és a türelemnek köszönhetően, no meg annak, hogy egy percre sem adtam föl az álmaimat, hogy újra első osztályú labdarúgó legyek, aki kiérdemelheti a válogatottságot is, sikerült az újrakezdés. A gyógyulás után visszatértem Budafokra, néhány élvonalbeli meccsen pályára léphettem, hála Balogh Barna erőnléti edzőnek és Csizmadia Csaba vezetőedzőnek. Azonban a több lehetőség miatt kölcsönjátékosként az NB II-es Szentlőrincre igazoltam, remek közösségbe kerültem, s a kölcsön után megvásárolta játékjogomat a baranyai klub.

– Egy éve még sincs csapata. Mit csinál futball nélkül?
– Futballozom! Félretéve a tréfát: tavaly nyáron a csapat kiesése után elköszöntem a Szentlőrinctől. Hazaköltöztem, ami azt jelenti, hol Mosonmagyaróváron, hol Győrben élek a feleségemmel. Közben egy osztrák félprofi együttesnél edzek heti néhány alkalommal, no meg rendszeresen futballozom a barátaimmal Hegyeshalomban a saját pályámon. A rengeteg labdás és külön edzésnek köszönhetően technikailag és mentálisan karrierem legjobb állapotában vagyok.

– És erőnlétileg?
– Azzal van még tennivaló, de ez így van rendjén. Nyilván ez jön vissza a ­leggyorsabban, jelenleg olyan hatvanperces játékos vagyok. A kapu előtt ösztönösen cselekvő, kreatív futballistának tartom magam, bár pályafutásom során volt olyan edző, aki visszafogott, egyesek a „számítógépes” centertípust preferálják – én más vagyok. Álmaimat, céljaimat nem adom föl továbbra sem, itt vagyok egészségesen és motiváltan!