„Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk” – az ETO edzője a Vasas elleni siker után

N-P. T.N-P. T.
2024.05.21. 10:25
null
A labdarúgó NB II 33. fordulójának hétfő esti rangadóján a Vasas kétszer vezetett az ETO otthonában, de a hazai csapat fordított, és 3–2-re megnyerte a mérkőzést. Ezzel a Győr megelőzte az angyalföldi gárdát a tabellán, fellépett a feljutást jelentő második helyre. Videón mutatjuk, hogyan értékelt a mérkőzés után a hazai vezetőedző, Borbély Balázs, aki mellett Szépe János is válaszolt az újságírók kérdéseire.

Az ETO FC Győr vezetőedzője, Borbély Balázs szerint élvezetes első félidőt láthatott a közönség.

„Mindkét csapat részéről minőségi foci volt. Három kettes vezetéssel jöttünk le a szünetben megérdemelten. A második félidő már inkább a Vasasról szólt, nem nagyon tudtunk játékba lendülni, nem tudtuk megtartani a labdát az ellenfél térfelén, helyzetbe sem nagyon tudtunk kerülni, most a cserék sem hozták azt az energiát, amit az előző meccseken. Nagyon beszorított minket a Vasas, főleg a végén, a hosszabbításban. Csak a szerencsének és a kapusunknak köszönhetjük, hogy életben vagyunk.”

Videónkból kiderül, hogy a tréner szerint eldőlt-e már a feljutás, illetve, hogy mekkora erőt kaptak a 7 ezres közönségtől. Beszélgettünk Szépe Jánossal is, aki elmondta, hogyan esett a gól, amit valójában nem ő, hanem Bumba szerzett (más kérdés, hogy így lesgyanús volt a találat), de szóba került az is, hogy ez lehet a harmadik csapata, amelyikkel kivívja az NB I-be jutást.

LABDARÚGÓ NB II
33. FORDULÓ
ETO FC GYŐR–VASAS FC 3–2 (3–2)
Győr, ETO Park, 7470 néző. Vezette: Bogár Gergő (Tóth II Vencel, Szert Balázs)
ETO: Gyurákovics – Vera (Kiss M., 87.), Szépe, Boldor, Csontos D. – Bánáti (Vingler, 66.), Anton (Riquelme, 87.) – M. Diarra (Farkas B., 80.), Bumba, Skvarka – Lukics (Kröhn, 66.). Vezetőedző: Borbély Balázs
VASAS: Jova L. – Pávkovics (Deutsch L., 85.), Otigba, Baráth B. – Hidi M. S. – Bakti (Girsik A., 85.), Berecz Zs., Hinora (Holender, 61.), Doktorics – Radó, Tóth M. (Zimonyi, 55.). Vezetőedző: Gera Zoltán
Gólszerző: Szépe (7.), Lukics (23.), Bumba (45+1.), ill. Radó (3.), Tóth M. (10.)
Kiállítva: Holender (a lefújás után)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 07:58

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik