Sportrádió: Dajka László szerint bravúrokra van szüksége a Budafoknak a bennmaradáshoz

M. B.M. B.
2024.03.02. 21:14
Dajka László (Fotó: Török Attila)
A Sportrádó Hazafutás című műsorának volt a vendége Dajka László, a labdarúgó NB II-ben érdekelt Budafoki MTE vezetőedzője, aki a csapata előtt álló mérkőzésekről, illetve a sérültek helyzetéről is beszélt.

„Elmondtam a srácoknak: bravúr kell, s enélkül nehéz lesz. Nem vállalatam könnyű feladatot, de mindent meg fogok tenni, hogy megoldjam. (...) Nagyon nehéz mérkőzések jönnek, így maximálisan fel kell készülnünk. A vasárnapi teljesítménynél többre vagyunk és többre leszünk képesek, de hogy ez mire lesz elég, azt nem tudom. Ezzel együtt remélem, hogy tudunk pontot és pontokat szerezni a nálunk előrébb álló csapatok ellen is” – vázolta fel az elmúlt időszakban a kiesőzóna közvetlen közelébe visszacsúszó Budafok helyzetét Dajka László. A piros-feketék mestere ezután a sérültek helyzetéről beszélt.

„Csonka Andrisra nagy szükség lenne, de ő szerintem a héten még kímélő munkát végez, s csak a jövő héten fog rendelkezésre állni, Fótyiknak az elődöm alatt voltak kihagyásai, de most belevágott a melóba, így most lett némi fáradtsága a közelítő és a lovaglóizmában, remélem, nem súlyos” – mondta Dajka László.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg. 

 

Legfrissebb hírek

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
15 órája

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Senki nem lehet elégedett a döntetlennel Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:46
Ezek is érdekelhetik