NB II: rivális élcsapathoz térhet vissza az egykori Honvéd-kedvenc – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.03. 15:00
null
Az egykori Honvéd-kedvenc, Nenad Lukics Győrbe igazolhat (Fotó: Szabó Miklós)
A csakfoci.hu értesülései szerint a labdarúgó NB II-ben második helyen telelő ETO FC Győrhöz igazolhat a Budapest Honvéd korábbi közönségkedvenc játékosa, Nenad Lukics.

 

A 31 éves szerb csatár még 2021 nyarán a Topolyától igazolt a Honvédhoz, melynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 66 mérkőzésen 30 gólt szerzett és kilenc gólpasszt adott, s az NB I-ben töltött két idénye alatt egyaránt ott volt a góllövőlista első három helyezettje között.

Lukics remek teljesítménye ellenére a 2022–2023-as kiírás végén a Honvéd nem úszta meg az élvonalbeli búcsút, ezzel együtt a kispestiek minden légiósuktól megváltak.

A szerb támadó ezt követően hamar megtalálta új klubját, a kínai élvonalbeli Csangcsun Jatajban viszont csupán kilenc meccsen kapott lehetőséget, gólt nem szerzett.

A Transfermarkt szerint Lukics jelenlegi szerződése 2024. december 31-ig szól, de a szerb MozzartSport szerint a támadó korábban a bíróságon beperelte a klubját, mert nem kapta meg a fizetését, ezek után pedig szeretne visszatérni Európába.

A csakfoci.hu úgy tudja, hogy a Lukicsért folytatott versenyt az NB II-ben második helyen álló, így a feljutásra jó eséllyel pályázó ETO FC Győr nyerte, így a szerb csatár a kisalföldiekhez igazolhat.

Antonio Munoz csapata egyébként nem él a honi sportági szövetség (MLSZ) ajánlásával és több külföldi labdarúgót alkalmazva próbálja kivívni az élvonalba jutást, annak ellenére, hogy a légiósok miatt elesik a központi támogatásoktól.

 

A LABDARÚGÓ NB II ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus 18 13 4 1 42–15 +27 43
2. ETO FC Győr 17 12 2 3 37–21 +16 38
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 8 9 1 21–13 +8 33
4. Vasas FC 17 9 5 3 42–19 +23 32
5. Kozármisleny 17 9 4 4 34–21 +13 31
6. Pécsi MFC 18 6 7 5 7–10 –3 25
7. FC Csákvár 18 6 5 7 20–24 –4 23
8. Gyirmót FC Győr 17 5 8 4 23–22 +1 23
9. Kazincbarcika 18 5 8 5 20–21 –1 23
10. Budafoki MTE 17 6 4 7 18–20 –2 22
11. Budapest Honvéd 18 5 7 6 20–22 –2 22
12. Soroksár SC 17 5 6 6 17–18 –1 21
13. Szombathelyi Haladás 17 4 7 6 22–27 –5 19
14. BVSC Zugló 17 4 5 8 12–23 –11 17
15. Tiszakécske 17 3 7 7 17–21 –4 16
16. BFC Siófok 18 3 4 11 14–34 –20 13
17. FC Ajka 17 3 2 12 10–22 –12 11
18. Mosonmagyaróvár 18 2 4 12 15–38 –23 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik