NB II: a Honvéd és a Topolya korábbi gólerős támadója Kínából került Győrbe

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.04. 16:50
null
Lukics ismét Magyarországon futballozik (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr a hivatalos felületein bejelentette, hogy a korábban a Budapest Honvédnál is játszó Nenad Lukics másfél évre elkötelezte magát a klubhoz.

A 31 éves Nenad Lukics 2019 januárjában került a Topolyához (92 tétmeccsen 48 gól és 30 gólpassz), aztán 2021 nyarán a Honvédhoz igazolt (66 mérkőzésen 30 gól és 9 gólpassz). A múlt nyáron a gárda kiesése után Kínába vette az irányt, a Csangcsun Jataj futballistája lett.

Lukics egyébként az NB I-ben töltött két idénye alatt egyaránt ott volt a góllövőlista első három helyezettje között. Kínában viszont csupán kilenc meccsen kapott lehetőséget, gólt nem szerzett.

Mint azt szerdán megírtuk, a szerb MozzartSport szerint a támadó korábban a bíróságon beperelte a klubját, mert nem kapta meg a fizetését, ezek után pedig szeretett volna visszatérni Európába. A csakfoci.hu a napokban úgy értesült, hogy a Lukicsért folyó versenyt az NB II-ben második helyen álló, így a feljutásra jó eséllyel pályázó ETO FC Győr nyerte meg – a transzfer pedig most hivatalossá vált.

„Boldog vagyok, hogy Győrben folytathatom a pályafutásom – idézte a klub honlapja Lukicsot. – Nagyon szimpatikus volt az a jövőkép, amit a vezetőség felvázolt számomra. Nagy klubhoz kerültem, melynek komoly ambíciói vannak. Jelenleg a másodosztályba érkezem, de hiszem, hogy együtt szép eredményeket érhetünk el.”

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus 18 13 4 1 42–15 +27 43
2. ETO FC Győr 17 12 2 3 37–21 +16 38
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 8 9 1 21–13 +8 33
4. Vasas FC 17 9 5 3 42–19 +23 32
5. Kozármisleny 17 9 4 4 34–21 +13 31
6. Pécsi MFC 18 6 7 5 7–10 –3 25
7. FC Csákvár 18 6 5 7 20–24 –4 23
8. Gyirmót FC Győr 17 5 8 4 23–22 +1 23
9. Kazincbarcika 18 5 8 5 20–21 –1 23
10. Budafoki MTE 17 6 4 7 18–20 –2 22
11. Budapest Honvéd 18 5 7 6 20–22 –2 22
12. Soroksár SC 17 5 6 6 17–18 –1 21
13. Szombathelyi Haladás 17 4 7 6 22–27 –5 19
14. BVSC Zugló 17 4 5 8 12–23 –11 17
15. Tiszakécske 17 3 7 7 17–21 –4 16
16. BFC Siófok 18 3 4 11 14–34 –20 13
17. FC Ajka 17 3 2 12 10–22 –12 11
18. Mosonmagyaróvár 18 2 4 12 15–38 –23 10

A 18. fordulóból öt mérkőzést elhalasztottak, az új időpontok még nem ismertek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik