NB II: új sportigazgató érkezett Kazincbarcikára

F. B.F. B.
2023.12.23. 09:08
null
Forrás: boon.hu
Januártól Koszta Péter helyett Vég Csongor lesz a labdarúgó NB II-ben szereplő Kolorcity Kazincbarcika NB II-es labdarúgó csapatának sportigazgatója, s egyaránt felel az utánpótlás, illetve a felnőtt szakág sportszakmai munkájáért – számolt be róla a boon.hu és a klub honlapja.

 


A 39 éves Vég Csongor dolgozott korábban Diósgyőrben, az NB I-es együttes másodedzőjeként, illetve a második csapat trénereként, emellett itthon az NB II-es Siófoknál másodedző volt, a BKV Előrénél és a Budapest Honvédnál pedig utánpótlásedzőként ténykedett.

Idén nyártól szakmai igazgatója volt a Marosvásárhelyi SE utánpótlás-nevelő központjának, ahonnan nemrég távozott. A szatmári születésű tréner korábban négy évet dolgozott a csíkszeredai Székelyföld Labdarúgó Akadémián is, Marosvásárhely előtt pedig a szerb első osztályban szereplő Topolyai SC-nél állt alkalmazásban.

Vég Csongor UEFA Youth A-licensszel, Double Pass sportigazgatói és egyetemi szintű sportmenedzseri képesítéssel rendelkezik.

A megyei portál úgy tudja, hogy a korábbi sportigazgató, Koszta Péter tanácsadói szerepben maradhat az észak-borsodiaknál.

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52