NB II: a Honvéd jogorvoslati lehetőségeket keres a FIFA-döntés után

2023.12.13. 20:22
null
A Honvéd nem tudott megállapodni Lazar Csirkoviccsal (Fotó: Szabó Miklós)
Mint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) maximum három átigazolási időszakból kizárta az NB II-ben szereplő Budapest Honvédot. A kispestiek a honlapjukon megjelent közleményük szerint keresik a jogorvoslati lehetőségeket.

A közleményben a klub leírja, hogy miután a 2022–2023-as évad végén a csapat kiesett az első osztályból, 12 légiós távozott. Lazar Csirkovics kivételével minden érintettel sikerült megállapodni, a szerb védő viszont nem fogadta el a felkínált feltételeket.

„...Lazar Csirkovics a FIFA-hoz fordult, noha a Budapest Honvéd a Magyar Labdarúgó-szövetségtől kapott kötelező szerződésminta alapján szerződött a védővel, és ugyanezen mintában foglalt klauzula alapján mondta fel a megállapodást – írja közleményében a Budapest Honvéd. – A nemzetközi szövetség ennek ellenére (a vitás esetek jelentős részéhez hasonlóan ezúttal is) a játékos javára döntött, jogerős ítéletet hozva a Honvéd ellen.

A FIFA döntése értelmében klubunkat kizárta az átigazolásból (ami azt jelenti, hogy nem regisztrálhatunk érkező futballistát, de távozónk, értékesített játékosunk lehet), igaz, tegyük hozzá, hogy Magyarországon jelenleg nincs is átigazolási időszak és amennyiben a transzferidőszak január 18-i kezdetéig rendeződik az ügy, akkor minden jogi akadály nélkül igazolhatunk.

A Lazar Csirkovics ügyében hozott döntést nem tartjuk jogosnak, ezért a Budapest Honvéd minden lehetséges jogorvoslati lehetőséget megvizsgál, a FIFA legmagasabb fórumai felé is jelezzük az aggályainkat a határozat kapcsán. Továbbá megítélésünk szerint szükséges lenne összehangolni a MLSZ-től kapott, kötelezően alkalmazandó szerződésmintát a nemzetközi szövetség jogalkalmazási gyakorlatával, hogy elkerülhessük az ehhez hasonló helyzeteket. Ez utóbbit hivatalos formában is kezdeményezzük a szövetségnél.”

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52