NB II: a szerb válogatott korábbi szövetségi kapitánya az ETO-nál

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 21:37
null
Szlavoljub Muszlin egykoron szerb szövetségi kapitány volt, mostantól az ETO-t segíti tanácsaival (Fotó: eto.hu)
Szlavoljub Muszlin személyében a szerb válogatott korábbi szövetségi kapitánya lesz a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr szakmai tanácsadója, emellett pedig igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, hiszen Matija Krivokapics személyében fiatal montenegrói csatárt igazolt a klub – számolt be róla a győriek honlapja.

 

A 70 éves Szlavoljub Muszlin szakmai tanácsadóként fogja segíteni a munkát a győrieknél. A szerb szakember játékosként többek között a szerb Crvena zvezda, a francia Lille, a Brest és a Caen csapatában futballozott.

Pályafutása befejezése után a Crvena zvezdánál kezdett edzősködni. Gazdag edzői karrierje során többek között a francia Girondins Bordeaux, a belga Lokeren, az egyaránt orosz Lokomotiv Moszkva, a Himki, a Krasznodar, a fehéroroszDinamo Minszk, illetve a belga Standard Liege vezetőedzője volt. Edzői pályafutása során kétszer nyert jugoszláv, majd szintén két alkalommal szerb bajnokságot, emellett Jugoszláviában a kupát is elhódította egy alkalommal. Bulgáriában egy-egy kupát és bajnokságot, Marokkóban pedig egy bajnoki címet nyert csapatával. Legjelentősebb állomáshelye hazája válogatottja volt, 2016-ban nevezték ki szövetségi kapitánynak, és irányításával a szerb nemzeti csapat kijutott a 2018-as világbajnokságra! Igaz, a vb-n végül nem ő irányította az együttest.

Muszlin első benyomásai nagyon jók a győri csapatról, gyorsan megtalálta a közös hangot a szakmai stáb tagjaival, s már várja a közös munkát.

„Nehéz lenne a szakmai filozófiámat egy-két mondatban bemutatni, de azt elmondhatom, hogy megegyezik Antonio Munozéval – ecsetelte Szlavoljub Muszlin a klubhonlapon. – Ezt igazolták az eddig látottak és a közös beszélgetéseink. A legfontosabb feladatom az lesz a klubnál, hogy az első csapat mellett dolgozva segítsem az együttes magasabb szintre való jutását szakmai tanácsadóként. Szeretném elérni, hogy az ETO támadófutballt játsszon. Azon dolgozunk, hogy minél előbb sikerüljön a magasabb osztályba való jutás, ott pedig ezt a játékot még tovább kell fejleszteni. Hosszú az út odáig, nem lesz egyszerű, de mindenki azért dolgozik, hogy ez sikerüljön. Amióta tudom, hogy ide érkezem, elkezdtem tanulmányozni a bajnokság mezőnyét, de elsősorban nem ez a fontos, hanem az, hogy csapatunk azt mutassa a pályán, amit látni szeretnénk mi és a szurkolóink is.”

A 20 esztendős montenegrói U-válogatott Matija Krivokapics személyében pedig támadót igazolt az ETO. A center az előző idényben a szlovák első ligás DAC kölcsönjátékosaként a szintén szlovák első osztályú Zemplín Michalovcében játszott. Korábban hazájában az FK Podgoricában szerepelt, hazája U19-es és U21-es válogatottjában eddig összesen négy mérkőzésen lépett pályára, s két gólt szerzett.

„Az én és a csapat céljai megegyeznek, sikeresen kell szerepelnünk a következő idényben – mondta a klubhonlapon a támadó. – Tisztában vagyok vele, hogy nagy klubba érkeztem, ahol nagyon jó a fiatalok és a rutinos játékosok aránya. A szakmai stáb remek munkát végez, biztos vagyok benne, hogy irányításukkal eredményesek leszünk.”

Köteles László sportigazgató szerint nagy lehetőség van Krivokapicsban, aki tehetséges, remek fizikumú támadó.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Paul Anton
(Arad – Románia), Buna Gábor (Kecskemét), Csóka Bálint (DAC – Szlovákia), Farkas Balázs Kesző (Siófok – kölcsönből vissza), Hamed Yasin (Nyíregyháza, legutóbb Békéscsaba – kölcsönben), Matija Krivokapics (DAC 1904– Szlovákia, legutóbb Zemplín Michalovce – Szlovákia), Pap Eduárd (román-magyar, FC Botosani – Románia), Szépe János (szlovák-magyar, MTK), Claudiu Bumba (román, Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként)
Távozók: Babati Benjámin (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Bekker Roland (Tiszakécske), Bencze Márk (Tiszakécske), Borsos Filip (Ajka), Csinger Márk, Vitális Milán (mindketten DAC 1904 – kölcsönből vissza), Fadgyas Tamás (Kecskemét), Fodor Ferenc (PMFC?), Kiss Bence (Kecskemét), Kovács Krisztián (Paks), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC – kölcsönből vissza, onnan ?), Papp Milán (Kazincbarcika), Priskin Tamás (visszavonult), Óvári Zsolt (Szeged), Szendrei Ákos (DAC 1904 – kölcsönből vissza, majd Kecskemét kölcsönbe), Toma György (Nyíregyháza)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik