Megyei foci: mindössze 15 másodperc után kiállították a játékost

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 13:50
null
Lakatos Alexet (kékben) mindössze 15 másodperc után kiállították a Győrújbarát–Lipót megyei bajnokin – a kép egy korábbi meccsen készült (Fotó: Csapó Balázs)
Nem sokat töltött a pályán a Győr-Moson-Sopron vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában rendezett Győrújbarát–Lipót mérkőzésen a hazaiak játékosa, Lakatos Alex, aki a 38. percben csereként lépett pályára, de 15 (!) másodperccel később már mehetett is zuhanyozni – szúrta ki a Kisalföld.

 

Lakatos Alex a becserélése utáni pillanatokban rúgta meg az ellenfél játékosát, s emiatt a játékvezető azonnal piros lappal kiállította a Győrújbarát 21 éves labdarúgóját.

„Nem tartozom a durva játékosok közé, de mindent megteszek a győzelemért, s ilyenkor lehet, nagyobb a lendület. Az esetnél próbáltam megkerülni a helyzetben kilépő ellenfelet, ám összeakadt a lábunk, ráadásul a bíró szerint még vissza is húztam, amit, bevallom, én nem érzékeltem, de a piros lap talán így is jogos volt” – mondta a Kisalföldnek Lakatos Alex, aki kevés időt töltött a pályán, ám így sem döntötte meg a leggyorsabb kiállítás rekordját.

A csúcsot ugyanis a Manchester Unitedben is megforduló északír Keith Gillespie tartja, aki a Sheffield United játékosaként egy Reading elleni Premier League-mérkőzésen becserélése után, egy bedobásnál lekönyökölte Stephen Huntot, ami miatt még a játék folytatása előtt kiállították, míg a korábbi jamaicai válogatott Walter Boydot két másodperc után küldték zuhanyozni a Swansea és a Darlington alsóbb ligás meccsén, amikor szintén lekönyökölte ellenfelét egy megítélt szabadrúgásnál kialakult tömegjelenet során.

A Southampton egykori labdarúgóját, Lee Toddot pedig azért állították ki korán – ugyancsak két másodperc elteltével –, mert becserélése alatt a közelében lévő játékvezető a sípjába fújt, mire Todd azt mondta: „B.zd meg, ez hangos volt!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik