MTK: Balotelli nagyszerű ember – debütált a Serie A-ban is játszó támadó

2023.03.14. 12:10
A labdarúgó NB II 27. fordulójának rangadóján az MTK a Diósgyőrrel csapott össze a fővárosban. A kék-fehérek 4–2-re nyertek úgy, hogy végig a kezükben tartották a mérkőzést. A találkozó után a fővárosi csapatban debütáló Nikolas Spalekkel beszélgetett az NSO Tv stábja, akinek a Bresciában 25 Serie A-s mérkőzése van, ráadásul csapattársa volt a tinédzser Sandro Tonalinak és Mario Balotellinek is.

Nikolas Spalek már alig várta, hogy letegye a magyar állampolgársági esküt, és pályára léphessen az MTK-ban az NB II-ben.

„Egy ideje már nem játszottam profi bajnoki mérkőzéseket, de az NB III-ban szereplő második csapatban a külföldiekre vonatkozó szabály miatt már háromszor pályára léphettem, ami azért volt fontos, hogy megismerjem a közeget és játékba lendüljek. Örülök, hogy egy ilyen fontos meccsen bemutatkozhattam az első csapatban, ráadásul győzni is tudtunk. ”

A vágsellyei születésű Spalek Topolyáról érkezett az MTK-hoz, de volt a Brescia játékosa is, nemcsak a Serie B-ben, hanem később az olasz élvonalban is, ahol 25-ször lépett pályára és 2 gólt szerzett. Videónkban elmeséli, milyen volt együtt játszani a tinédzser Sandro Tonalival, de megtudjuk tőle, milyen ember egy másik korábbi csapattársa, Mario Balotelli.

KUZNYECOVNAK NEM TETSZETT AZ MTK JÁTÉKA

LABDARÚGÓ NB II
27. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK 4–2 (2–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3255 néző. Vezette: Csonka Bence (Szécsényi István, Horváth Zoltán)
MTK:
Rácz G. (Somodi, 15.) – Poór (Varju, 25.), Szépe, Bobál D., Vadnai – Kata, Horváth A., Bognár I. – Stieber Z. (Németh K., 69.), Spalek (Kovács Mátyás, 69.), Zuigeber. Vezetőedző: Horváth Dávid
DVTK:
Senkó – Farkas D., Szatmári Cs., Bárdos, Bokros – Lőrinczy (Eppel, 80.), Cseke (Medgyes S., 59.), Holdampf (Bertus, 80.) – Obounet (Jurek, 59.), Könyves (Koman, 59.), Lukács D. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Gólszerző:
Horváth A. (27.), Bognár I. (39.), Stieber Z. (58.), Zuigeber (74.), ill. Jurek (63., 87.)
MESTERMÉRLEG

Horváth Dávid: – A meccs elején védekezésre kényszerültünk, de igyekeztünk kihasználni a kontraakciók lehetőségét. Az első gól után egyre magabiztosabbak lettünk, s a szünet után kimondottan jól játszottunk.
Kuznyecov Szergej: – Fájdalmas vereséget szenvedtünk. Próbálunk támadni, de ennek mindig megvannak a veszélyei. Játékban jobbak voltunk, de a meccset az MTK nyerte meg.
Legfrissebb hírek

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
3 órája

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
5 órája

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 06:36

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55
Ezek is érdekelhetik