NB II: Mezőkövesden nem játszott, Győrben bizonyíthat az FTC neveltje

2023.01.24. 13:43
Facebook-oldalán jelentette be az ETO FC Győr, hogy két és fél éves szerződést kötött a Mezőkövesd balhátvédjével, Csontos Dominikkal. A 20 éves játékos december elején igazolt Kövesdre, tétmérkőzésen nem lépett pályára.

Ugyan december elején még a Ferencvárostól Mezőkövesdre igazolt, a tavaszi bajnoki idényt már az ETO FC Győr színeiben kezdheti meg Csontos Dominik. A 20 éves balhátvéd két és fél éves szerződést kötött a kisalföldiekkel. Ugyan december elején még a Ferencvárostól Mezőkövesdre igazolt, a tavaszi bajnoki idényt már az ETO FC Győr színeiben kezdheti meg Csontos Dominik. A 20 éves balhátvéd két és fél éves szerződést kötött a kisalföldiekkel.

„A mezőkövesdi pályafutásom nagyon rövidre sikeredett, mert jött egy olyan megkeresés az ETO-tól, ami egyértelműen érdekesnek tűnt a számomra. Függetlenül attól, hogy az NB I helyett az NB II-ben kell bizonyítanom, fiatal játékosként az a legfontosabb, hogy hétről hétre pályán lehessek, amire jelenleg nagyobb az esélyem Győrben. Az ETO tradicionális klub nagy múlttal, és reményeim szerint fényes jövővel. Bízom benne, hogy sikeresek leszünk együtt, mindent meg fogok tenni érte!” – mondta Csontos Dominik.

Az ETO sportigazgatója, Mihalecz István is dicsérte a játékost, aki a Honvédhoz visszahívott Benczenleitner Barnát pótolja.

„Nem olyan játékost szerettünk volna a posztra, aki ismét kölcsönbe érkezik, hanem aki végleges megoldást jelent. Emellett fontos volt, hogy fiatal játékos legyen, akiben van potenciál és tud fejlődni. Dominikkal sikerült megegyeznünk, hogy két és fél évre Győrbe igazol, bízunk benne, hogy nagy segítségünkre lesz a jövőben” – nyilatkozta Mihalecz.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Ilja Beriasvili (grúz, FC Telavi – Grúzia), Csontos Dominik (Ferencváros, legutóbb kölcsönben Soroksár, szabadon igazolhatóként), Steliano Filip (román, szabadon igazolhatóként, legutóbb Dinamo Bucuresti – Románia), Márkus Attila (Nyíregyháza Spartacus), Nagy Dominik (Bp. Honvéd – szabadon igazolható) Nyikolaj Prudnyikov (orosz, szabadon igazolható, legutóbb FK Orenburg – Oroszország), Younn Zahary (Comore-szigeteki-francia, szabadon igazolható, legutóbb Stade Olympique Choletais – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: Lehoczky Roland (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Madarász Márk (Gyirmót), Csontos Dominik (ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Bobál Dávid (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Keresztes Krisztián
(Dorog), Nicolás Morínigo (paraguayi, Sportivo Ameliano – paraguayi), Szendrei Ákos (DAC – kölcsönbe), Csontos Dominik (Mezőkövesd)
Távozók: Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Kovács István (?)

Legfrissebb hírek

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
19 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Vitális Milán megérkezett Athénba, szerdán alá is írhat az AEK-hoz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 22:17

„Ami az öltözőben történik, ott is marad" – az ETO FC edzője Vitálisról

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 22:10

Gyászos a hangulat az ETO-nál, egyelőre nincs kiút a gödörből

Európa-konferencialiga
2026.08.01. 11:36

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Efraín Juárez szerint nem kell mindig a ziccerpassz és az erőlködés az ETO-tól

Európa-konferencialiga
2026.07.29. 17:22