Megyei foci: Mészáros Norbert a szabolcsi bajnokságban folytatja

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.19. 15:12
null
A polgármester (jobbra) is köszöntötte Mészáros Norbertet (Fotó: szabolcsifociinfo.hu)
A kilencszeres válogatott labdarúgó, Mészáros Norbert a Szabolcs‑Szatmár‑Bereg megyei II. osztályban szereplő Nagykállóban folytatja – tette közzé a szabolcsifociinfo.hu.


A Debreceni VSC-vel hatszoros magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes és ötszörös Szuperkupa-győztes Mészáros egészen 2019-ig erősítette a Lokit, majd a Hajdúszoboszló NB III-as csapatához is csatlakozott.

Most azonban a 42 éves játékos a megyei bajnokságban is kipróbálja magát. A Pannónia Zrt. csoportot vezető Nagykálló vezetőségi tagja, Antal János és a város polgármestere, Horváth Tibor tárt karokkal várták a Németországot is megjárt játékost az új klubjánál.

A megyei futballportál értesülése szerint a belső védő még nem járt a szabolcsi klubnál, de készen áll csatlakozni a csapathoz már az idény második felében.

Mészáros Norbert rúgja el a labdát Adrian Mutu elől a 2013. márciusi Magyarország–Románia (2–2) mérkőzés előtt (Fotó: Korponai Tamás)
Mészáros Norbert rúgja el a labdát Adrian Mutu elől a 2013. márciusi Magyarország–Románia (2–2) mérkőzés előtt (Fotó: Korponai Tamás)
Legfrissebb hírek

Magyarország futballszemmel

Hátsó füves
2025.07.02. 11:24

Hátsó füves a Facebookon

Hátsó füves
2025.07.02. 11:08

Hátsó füves-könyv

Hátsó füves
2025.07.02. 10:52

Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
2025.07.02. 10:35

Amatőr profik, profi amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 00:09

Népi-urbánus meccs – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.06.09. 22:55

Lejátszották az első mérkőzéseket az NB III-ba jutásért kiírt osztályozón

Labdarúgó NB II
2025.06.08. 19:33

Összevissza-állítás – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2025.04.29. 23:34
Ezek is érdekelhetik