NB II: egy érkező, három távozó Kozármislenyben

2022.12.15. 20:27
null
Nem látjuk többet a Kozármisleny kapujában Varasdi Dánielt (Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport)
Hivatalos oldalán jelentette be a magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (NB II) szereplő Kozármisleny FC, hogy leigazolta a holland PSV Eindhoven utánpótlásában is megfordult magyar középpályást, Kun Bertalant.

Hollandiában nevelkedtem, pályafutásom során játszottam már Magyarországon az ETO-ban és Zalaegerszegen is, de úgy érzem még nem volt lehetőségem megmutatni a tudásomat. Szimpatikus volt a Kozármisleny megkeresése, a játékukat nagyon jónak tartom és nem ott lenne a csapat helye, ahol most áll. Célom az, hogy erősíteni tudjam a csapatot és bebizonyítsam, hogy mire vagyok képes” nyilatkozta a klubhonlapnak Kun Bertalan, aki Hollandiában nyolc évig volt Cody Gakpo csapattársa.

A Baranya megyei együttes emellett azt is bejelentette, hogy szerződést bontott a kapus Varasdi Dániellel és a középpályás Bognár Dáviddal, míg a ghánai csatár, Clinton Osei visszatért az őt kölcsönadó MTK-hoz.

Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyerni tudott a Kozármisleny Csákváron

Labdarúgó NB II
20 órája

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Parázs hangulatú, két büntetőt hozó meccsen ikszelt a Kozármisleny és az Ajka

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:50

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:00

Két megpattanó lövés okozta a Honvéd vesztét

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 20:49

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 21:01

Utolsó pillanatban szerzett góllal gyűjtötte be a pontokat a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 18:50
Ezek is érdekelhetik