NB II: távozik a Tiszakécske vezetőedzője, máris megvan az utódja

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 10:05
null
Visinka Ede távozik a Tiszakécskétől (Fotó: Nemzeti Sport)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Tiszakécske a hivatalos honlapján bejelentette, közös megegyezéssel távozik a klub vezetőedzője, Visinka Ede.

 

A klubhonlapon kifejtik, hogy Visinka Ede a legutóbbi NB II-es idény 7. fordulójában ült először a TLC kispadján, és a nagy hátrány ellenére, bravúros teljesítményt nyújtva sikerült bennmaradni a másodosztályban, amelyben végül a 13. helyen végzett a gárdával – ez az eredmény a „tiszakécskei labdarúgás új érájának eddigi legjobb helyezése volt”.

A Tiszakécske azt is írja, hogy az együttes teljesítménye az utóbbi időben elmaradt a várakozásoktól és a kitűzött céloktól, így Visinka Ede és a klubvezetés a közös megegyezéssel történő szerződésbontás mellett döntött.

A TLC közleményéből kiderül, hogy máris megvan Visinka Ede utódja: Klausz László a mostani idény végéig („opcionálisan plusz egy évig”) ülhet le a kispadra. A szakmai stábban továbbra is Kertes István, Kitl József és Németh Viktor dolgozik.

AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC 14 8 6 16–8 +8 30
2. Diósgyőri VTK 14 9 1 4 25–16 +9 28
3. Gyirmót FC Győr 14 8 2 4 26–14 +12 26
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 14 7 4 3 19–13 +6 25
5. MTK Budapest 14 7 3 4 41–25 +16 24
6. ETO FC Győr 14 6 4 4 17–11 +6 22
7. Szombathelyi Haladás 14 6 3 5 16–17 –1 21
8. FC Csákvár 14 5 6 3 19–15 +4 21
9. Szentlőrinc SE 14 5 5 4 21–20 +1 20
10. Soroksár SC 14 5 5 4 23–23 0 20
11. BFC Siófok 14 5 4 5 15–19 –4 19
12. Kazincbarcika 14 5 3 6 18–23 –5 18
13. Nyíregyháza Spartacus 14 5 2 7 21–18 +3 17
14. FC Ajka 14 4 4 6 17–19 –2 16
15. Tiszakécske 14 4 4 6 12–15 –3 16
16. Mosonmagyaróvár 14 4 2 8 14–23 –9 14
17. Budafoki MTE 14 3 5 6 14–21 –7 14
18. Békéscsaba 1912 Előre 14 3 3 8 19–25 –6 12
19. Kozármisleny 14 3 2 9 13–28 –15 11
20. Dorogi FC 14 2 4 8 13–26 –13 10
Legfrissebb hírek

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

Se apa, se fia nem lehetett boldog a szentlőrinci összecsapáson

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:49

Apa–fia párharc lesz a Szentlőrinc–Tiszakécske meccsen az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 09:54

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

A Karcag játékosainak kellett lecsillapítani a szurkolóikat a Tiszakécske elleni döntetlen után

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52

Háromgólos, sima győzelmet aratott a Tiszakécske Békéscsabán

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:47

Megvan Waltner utódja az NB II-es Szentlőrincnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.05. 15:46

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00
Ezek is érdekelhetik