NB II: Weitner Ádám lett a PMFC új vezetőedzője

R.Z. R.Z.R.Z. R.Z.
2022.06.29. 20:37
null
Weitner Ádámnak nem lesz könnyű dolga a Pécs vezetőedzőjeként (Fotó: Kurdi József/pmfc.hu)
Weitner Ádám lett a másodosztályú PMFC vezetőedzője – adta hírül a baranyai klub honlapja.

 

Tegnap már hírt adtunk arról, hogy nagy változások lehetnek a pécsi csapat vezetésében, melynek részeként Weitner Ádám lehet a gárda új vezetőedzője. Utóbbi értesülésünk ma délután megerősítést nyert, miután a pécsiek bejelentették a korábbi az élvonalban is futballozó szakvezető érkezését.

Weitner labdarúgóként megfordult a Győr, a Vasas, a Felcsút és a Gyirmót csapataiban is. Pályafutása utolsó állomásaként a 2018/2019-es bajnoki szezonban az NB III-as Ménfőcsanak csapatát erősítette. Edzői karrierjét is itt kezdte, majd 2020-ban az SC Sopron vezetőedzője lett. 2021 júniusában Weitnert nevezték ki a Perutz FC Pápa vezetőedzőjének, a csapat a szezon végén az NB III Nyugati csoportjának hetedik helyén végzett.Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Perutz FC nem tudja vállalni az újabb NB III-as szezont és az új bajnokságot csak a megyei első osztályban kezdi majd. Weitner neve ekkor vetődött fel először a pécsi vezetőedzőjelöltek között.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Bohata Ádám(Nagykanizsa – kölcsönből vissza),Keresztes Barna(Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozók:Adamcsek Máté(Nyíregyháza),Bíró Bence(MTK – kölcsönből vissza, majd Szeged),Hursán György(Haladás),Króner Martin(Soroksár),Zsemlye Balázs(DVTK – kölcsönből vissza),Geiger Norbert(Tiszakécskei LC)

 

 

Legfrissebb hírek

A PMFC szélsője 50 méteres szóló végén vette be a Kisvárda kapuját – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 21:52

Néhány nappal a budapesti vereség után kirúgja edzőjét a Torreense

Európa-liga
2026.10.27. 12:40

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

NB III: kiütéses pécsi siker, továbbra is hibátlan a Gyula

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 20:55

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 18:18

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19