NB II: Torvund Alexander és Karacs Dániel is marad Csákváron

F. B.F. B.
2022.06.24. 13:36
null
(Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár hivatalos honlapján bejelentette, hogy Torvund Alexander és Karacs Dániel a következő idényben is a csapatot erősíti, csakúgy, mint Tamás Nándor és Kártik Bálint.

Igazodva Tóth Balázs vezetőedző kéréséhez, hogy szeretné tavaszi keretünk nagy részét egyben tartani, tárgyalásaink is ez irányban zajlottak, zajlanak – tájékoztatta a klubhonlapot az elnök, Nagy Sándor. – Miután mindenben megegyeztünk mind a Mezőkövesddel, mind a Gyirmóttal, eldőlt, hogy az eddig kölcsönben nálunk szereplő Torvund Alexander és Karacs Dániel csapatunkat erősíti a 2022–23-as bajnokságban is. Mindkét játékos már be is kapcsolódott a keret felkészülésébe.”

A 21 éves szélső támadó, Torvund Alexander tavaly nyáron érkezett a Csákvárhoz, 34 bajnoki mérkőzésen – plusz három kupameccsen – lépett pályára, s ezeken öt gólt szerzett.

A 27 éves belső védő, Karacs Dániel február óta a keret tagja, 14 mérkőzésen kapott lehetőséget a szakmai stábtól.

Rajtuk kívül az is eldőlt, hogy az előző idényben a Puskás Akadémiától kölcsönben Csákváron szereplő Tamás Nándor és Kártik Bálint továbbra is a csákváriakat erősíti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AQVITAL FC CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Karacs Dániel (Gyirmót FC Győr – ismét kölcsönbe), Tamás Nándor (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Torvund Alexander (Mezőkövesd – ismét kölcsönbe)
Távozók: Auerbach Martin, Hosszú Zétény, Kalmár Benedek, Körmendi Kevin, Mayer János, Ominger Gergő (mindannyian Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Mim Gergely (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan ZTE, kölcsönbe), Derekas Zoltán (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Makrai Gábor (DVTK – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
22 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik