MTK: Németh Krisztián visszatért a Hungária körútra – hivatalos

V. J.V. J.
2022.06.17. 15:49
null
Németh Krisztián 2011 után szerepel ismét kék-fehérben (Fotó: mtkbudapest.hu)
Visszatért az MTK Budapesthez a klub korábbi labdarúgója, a 37-szeres válogatott Németh Krisztián – adta hírül a klub honlapja.

 

A győri születésű Németh Krisztián – aki tagja volt a 2009-ben az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyerő magyar csapatnak – az ETO-ban, majd az MTK akadémiáján nevelkedett. 2007-ben több akkori csapattársával – többek között Gulácsi Péterrel – együtt a Liverpoolhoz került. Itt az első keretben nem kapott lehetőséget, kölcsönben a Blackpoolban, majd az AEK Athénban játszhatott.

2010 nyarán az Olympiakosz Pireusz kivásárolta szerződéséből, ahol egy ősz után kölcsönadták az Olympiakosz Voloszhoz, majd egy év után elengedték az akkor (is) másodosztályú MTK-hoz. Innen fél év elteltével Hollandiába szerződött: a Waalwijk, majd a Roda labdarúgója volt.

2014 decemberében az MLS-ben szereplő Sporting Kansas Cityhez szerződött, ahol a klubbal a következő idény végén megnyerte az US Open Cupot. 2016 januárjától másfél évig a katari Al-Garafában futballozott, majd visszatért az Egyesült Államokba: a New England Revolution, majd ismét a Sporting Kansas City labdarúgója lett.

2020-ban Dunaszerdahelyen tett kitérőt, majd ismét az USA felé vette az irányt: a tavaszi-őszi rendszerben működő MLS idényének utolsó hónapjaiban a bajnoki címet szerző Columbus Crew-t erősítette. Mivel az ohiói alakulat nem hosszabbított vele, szabadon igazolhatóvá vált.

Ezt követően kilenc hónap elteltével a Debreceni VSC játékosa lett, de a klubot 2021 szeptemberétől csak az év végéig erősítette, ekkor szerződést bontott a Lokival – azóta pedig egészen mostanáig nem volt csapata.

„A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia 21 év alatt 21 válogatott játékost adott a magyar labdarúgásnak. Az egyik legnagyobb most hazatér, hiszen a mezőnyjátékosok közül Németh Krisztiánnál többször senki nem viselte eddig a magyar címeres mezt. Isten hozta őt újra az MTK-ban!” – mondta a szerződés aláírását követően a klub honlapjának Zakor Sándor, az MTK Budapest tulajdonosa.

Legfrissebb hírek

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 18:35

Már megnézhető az MTK 125 éves labdarúgó-szakosztályáról készült film

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 12:21

Fontos pontokat veszített hazai pályán az ETO az MTK ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 21:54

Szomorú évfordulón találkozik az ETO és az MTK

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 08:54

Horváth Artúr a DVTK elleni bajnoki előtt: Különösebb nyomás nincs rajtunk

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 09:21

Vitályos Viktor: Keményen megdolgoztam a külföldi szerződésért

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 12:24

Robbie Keane: Szinte az egész kezdőcsapatot kicseréltük a sűrű program miatt

Labdarúgó NB I
2026.02.24. 09:49

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 21:50
Ezek is érdekelhetik