NB II: profi szerződést kapott a 21 éves jobbhátvéd a Budafoktól

F. B.F. B.
2022.03.20. 11:08
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE újabb fiatal játékossal kötött profi szerződést, így a szakmai stáb döntése értelmében az eddig a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő BMTE II-t erősítő Forrai Zoltán mostantól az NB II-es csapattal készül – számolt be róla a klub honlapja.



Forrai Zoltán profi szerződést kapott (Fotó: budafokimte.hu)
Forrai Zoltán profi szerződést kapott (Fotó: budafokimte.hu)


A 21 éves játékos 2021 januárjában igazolt Újpestről Budafokra, a most futó idényben 14-szer szerepelt a Budapesti I. osztály küzdelmeiben és jobbhátvéd létére már két gólt szerzett.

„Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy immár profi játékosként, a másodosztályban is bizonyíthatok majd – mondta a klubhonlapon Forrai. – Úgy érzem, kész vagyok a feladatra, hogy segítsem a csapatot a céljai elérésében. Bíztam benne, hogy eljön ez a pillanat, mert nyár óta többször is részt vettem az NB II-es csapat edzésein, januártól pedig szinte folyamatosan velük készülök, többek között az umagi edzőtáborban is játszottam már két edzőmeccsen. Szerencsére a beilleszkedéssel sem volt probléma, soha nem éreztették velem a többiek, hogy újonc vagyok.”

A Budafok az NB II 29. fordulójában ma 17 órától a Szolnoki MÁV együttesét fogadja; a találkozóról online közvetítést olvashatnak honlapunkon!

Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52