NB II: kétszeres gólkirályt szerződtetett a Haladás

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.16. 07:05
null
Liviu Antal már be is mutatkozott új csapatában a Nagykanizsa elleni edzőmeccsen (Fotó: haladas.hu)
Másfél évre szóló szerződést írt alá a Szombathelyi Haladással a 32 éves román támadó, Liviu Antal – számolt be róla a klub honlapja.

 

Liviu Antal veretes karriert tudhat maga mögött, hiszen hazájában a marosvásárhelyi FCM Targu Mures, az Otelul Galati, az FC Vaslui, a Pandurii és a kolozsvári CFR Cluj színeiben is futballozott. Légióskodott a török Genclerbirgli, az izraeli Hapoel Tel-Aviv, a Beitar Jeruzsálem és a litván Zalgiris Vilnius csapatában. Legutóbb az UTA Arad gárdáját erősítette Romániában, ősszel húsz meccsen két gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Egyszer szerepelt a román válogatottban is.

Liviu Antal pályafutása során a román és a litván első osztályban is gólkirályi címet szerzett – a 2013–2014-es román bajnokságban a Vaslui tagjaként, majd 2017–2018-ban a Zalgiris Vilniusszal.

A román élvonalban összesen 210 bajnokin 45 gól és 32 gólpassz a mérlege, a litvánban 85 bajnokin 43 gól mellett 15 gólpasszt adott, míg Izraelben 30 első osztályú mérkőzésen öt gólt jegyzett, valamint egy gólpasszt is.

A 32 éves labdarúgó jobb oldali támadóként és irányító középpályásként is bevethető. Ő a Haladás harmadik téli új szerzeménye.

Egyelőre nagy kérdés, a szombathelyiek hogyan gondolják a szerepeltetését, hiszen az NB II-ben külföldi játékos pályára lépése esetén az adott klub elesik a központi támogatástól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Csató Martin (szabadon igazolhatóként, legutóbb Vasas), Lencse László (Gyirmót FC Győr), Liviu Antal (román, UTA Arad – Románia)
Távozók: Debreceni Zalán (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Hegedűs Márk (?), Rácz Ferenc (Dorog),Romic Danijel (horvát-magyar, Budafok)

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Bódi, Varga és Lucas után újra Kazincbarcikáról igazolt a Tiszakécske

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:31

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik