NB II: három rutinos játékos is távozhat a Vasastól

B. A. B.B. A. B.
2022.01.10. 08:22
null
Balajti Ádám (balra) a kulcsembernek számító Feczesin Róbert (jobbra) mellett nem sok lehetőséget kapott az őszi szezonban a Vasas csatársorában, így nem lenne meglepő a távozása (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport információi szerint Balajti Ádám, Birtalan Botond és Szatmári Lóránd is távozhat a Vasas labdarúgócsapatától.

 

Gólzáporos győzelemmel kezdte a téli felkészülési mérkőzéseit az NB II második helyén telelő Vasas. A Kuttor Attila edzette csapat szombaton 8–1-re nyert a Monor ellen, szerdán a Szolnok otthonában lép pályára, ám három labdarúgó szinte biztosan hiányzik majd a keretből.

Lapunk információja szerint a szakvezető a tavaszi idényben nem számol Balajti Ádámmal, Szatmári Lóránddal, valamint Birtalan Botonddal, és bár a klub egyiküket sem tette átadólistára, ha Angyalföldön maradnak, aligha számíthatnak sok játékpercre – nem véletlen, hogy a Monor ellen sem kaptak lehetőséget.

A 30 éves Balajti Ádám sokáig alapembernek, és gólerős játékosnak számított a csapatban, ám Kuttor Attila nyári kinevezése után mindössze öt bajnoki jutott neki. A szeptemberi, Pécs elleni hazai meccsen ráadásul úgy tűnt, valami valóban nincs rendben a szakvezető és a 30 éves csatár között: miután az 59. percben pályára lépett, a 91. percben lecserélték.

A 33 éves Szatmári Lóránd ebben az idényben kiszorult a kezdőcsapatból, mindössze négy bajnoki és 146 perc jutott neki, így nem lenne meglepő, ha a télen távozna a klubtól. A 32 éves Birtalan Botond Covid-fertőzés utáni visszatérési protokolljához január közepén még speciális vizsgálat is szükséges, ezzel együtt információnk szerint a támadó távozása elé sem gördítenének akadályt, az őszi szezonban neki is csak négy bajnoki jutott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VASAS FC–MONOR SE 8–1

VASAS: Jova Terbe, Otigba, Iyinbor, Silye – Hidi M, Berecz, Szilágyi Sz., – Hinora, Feczesin, Pekár.
II. félidő: Uram – Szivacski, Szilágyi Z., Litauszki, Sztojka – Márkvárt, Pátkai, Vida M., – Rétyi, Radó, Viczián. Vezetőedző: Kuttor Attila.
G.: Pekár (2), Szilágyi Sz. (2), Hinora, Viczián, Pátkai, Litauszki, ill. Haragos.

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
19 órája

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
22 órája

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Felkészülés: kikapott az NB II-es Tiszakécskétől a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 14:22

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38

Felkészülés: a Vasas 8–3-ra nyert, a Paks 2–0-ra kikapott NB II-es ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 13:51

Felkészülés: a PAFC a Niké Liga, a Fradi az NB II éllovasával meccsel – program

Labdarúgó NB I
2026.10.01. 10:19