NB III: Aczél Zoltán lett a Kozármisleny új vezetőedzője

F. B.F. B.
2021.06.02. 13:49
null
Aczél Zoltán Kozármislenyben bizonyíthat (Fotó: kozarmislenyfc.hu)
A legutóbb a harmadosztályú Dabas-Gyónnál dolgozó Aczél Zoltán lett a szintén a labdarúgó NB III-ban szereplő Kozármisleny FC új vezetőedzője – számolt be róla a klub honlapja.


A pro-licences végzettséggel rendelkező Aczél Zoltán edzői pályafutása során dolgozott többek között a REAC-nál, Siófokon, Diósgyőrben, a Haladásnál, Turán, míg az elmúlt években a Kozármisleny NB III-as csoporttársánál, a Dabas-Gyónnál – a vasárnap véget ért idényben a 9. helyre hozta fel az együttest, amelyet sokan a kieséstől féltettek. 2008 és 2010 között a magyar labdarúgó válogatott szövetségi edzője volt, Erwin Koeman segítőjeként dolgozott.

Edzői pályafutását beárnyékolta, hogy fogadási csalási ügyekben korábban meggyanúsították, ezért az MLSZ által rendezett versenysorozatokban hosszabb ideig eltiltását töltötte.

Kozármislenyben a Kovács Zoltán, Wittrédi Dávid edzőpárost váltja, ők megbízott trénerekként irányították a bajnokság utolsó nyolc meccsén a csapatot. Aczél Zoltán stábjában is helyet kap Wittrédi Dávid, illetve mellette Volcsányi Csaba és Loch Krisztián is szerepet kap.

Ismerem a Misleny keretét, tudom, hogy milyen képességű labdarúgók alkotják, és azt is tudom, hogy milyen elképzelésem van velük – ecsetelte a klub honlapján az edző. – Nem defenzív csapatot szeretnék most sem építeni, támadófutballt akarok megvalósítani, de Kozármislenyben ez egyébként így is volt. Június huszonegyedikén rávezető edzésekkel kezdődik a felkészülésünk, a második hét végén pedig már felkészülési mérkőzést játszunk.”

Legfrissebb hírek

NB II: Videoton FC Fehérvár–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
15 perce

NB II: hátrányba került a Kecskemét, előnyben a Szeged – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

NB III: edzőváltás a Pénzügyőrnél, a Fradi korábbi játékosa mentheti meg a csapatot

Labdarúgó NB II
5 órája

A NEKA 21 góllal verte a Dunaújvárost

Kézilabda
20 órája

Ernesto Valverde az idény végén távozik az Athletic Bilbaótól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.20. 13:03

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
2026.03.17. 14:33

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
2026.03.16. 17:44

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00
Ezek is érdekelhetik