NB III: a gyöngyösi játékosok fizetik az edzőtáborozás felét

F. B.F. B.
2021.01.27. 06:40
null
A Gyöngyös labdarúgói beszálltak az edzőtábor költségeibe (Fotó: Hegedűs Márk/Nógrád Megyei Hírlap)
Január 29-én négynapos edzőtáborba vonul a labdarúgó NB III tavaszi rajtjára készülő Gyöngyösi AK, amely Mátraházán tölt hosszú hétvégét, mégpedig úgy, hogy az összetartás költségeinek a felét maguk a játékosok fizetik – számolt be róla a klub honlapja.




A Heves megyei klub honlapján, a gyongyosiak.hu-n az elnök, Kozma Zsolt tájékoztatást adott arról, hogy – bár nem nyerték meg a lottóötöst – két helyről is olyan segítséget kaptak, amely lehetővé teszi az edzőtáborozást.

A vezető elmondása szerint a klubnál névadó szponzori szerepet betöltő Mátra-Beton Kft. ügyvezetője, Kávási János továbbra is hisz a csapatban, ezért a tábor költségeinek a felét finanszírozza. A számla másik felét saját zsebből maguk a játékosok fizetik! Kozma Zsolt példamutatónak tartja a futballisták hozzáállását, ugyanis ez azt jelzi, hogy hisznek magukban, és készek áldozatot hozni azért, hogy a tavasszal elérjék kitűzött céljukat, a bennmaradást.

A GYAK az őszi szezon után 22 ponttal a 16., kiesést jelentő helyen áll az NB III Keleti csoportjában.

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

Gyöngyösi győzelemmel kezdte az idényt a Tatabánya a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.06. 20:25