NB II: két játékos távozott a Haladástól; centert igazolnának

2021.01.05. 07:19
null
Megkezdték a felkészülést a szombathelyiek (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Megkezdte a felkészülést a tavaszra a Szombathelyi Haladás másodosztályú labdarúgócsapata, de az első tréningen már nem vett részt Horváth Olivér és Tóth Barna, akik távoztak a csapattól – számolt be róla a klub honlapja.

 

Az MTK-tól nyáron kölcsönvett Horváth Olivér visszatért a kék-fehérekhez, míg a tavaly januárban igazolt Tóth Barna máshol folytatja pályafutását. A 20 esztendős Horváth ősszel az NB II-ben háromszor volt kezdő, négyszer csereként állt be, míg a 25 éves Tóth ősszel hat bajnokin volt a kezdőcsapat tagja, emellett tizenhárom alkalommal csereként játszott és öt gólt szerzett.

A vasiakkal kezdte a felkészülést az ősszel kölcsönben Dorogon futballozó Illés Bence, míg az Illés Akadémia fiataljai közül ezúttal Woth Ádám, Auer Ákos, Vajda Bence, Volter Patrik és Horváth Rajmund volt ott az első tréningen – ők ősszel még nem mutatkoztak be a felnőttcsapatban.

„Ami az esetleges érkezőket illeti, szerintem nemcsak a Haladás, hanem a világ összes csapata centert szeretne igazolni – ecsetelte a klubhonlapnak Mátyus János vezetőedző. – Medgyes Zoltán ugyan tavaly betöltötte ezt a szerepet, nagyszerűen játszott, ősszel házi gólkirály lett, de ő inkább szélső, nem kimondott középcsatár. S mivel Tóth Barna távozott, a helyére szeretnénk egy vérbeli, úgymond »9-es« játékost szerződtetni. Emellett egy belső védőt is el tudnék képzelni a csapatban, illetve továbbra is bátran támaszkodunk saját nevelésű, fiatal játékosainkra – elképzelhető, hogy ők tavasszal még több lehetőséget kapnak majd.”

Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója pedig elmondta, hogy a Haladás Sportkomplexum az államhoz került, így a stadionnal kapcsolatos gondjaik megoldódnak.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

Egy pontot Karcagról is elvitt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:56

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48