NB III: gólparádé Tatabányán, mesternégyes Sopronban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 21:11
null
Budu Zivzivadze (35) is gólt szerzett a Fehérvár második csapatában a Mosonmagyaróvár ellen<br />(Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
A nyugati listavezető III. Kerületi TVE hét, a Közép-csoport élén álló Iváncsa két gólt szerezve őrizte meg százszázalékos mérlegét a labdarúgó NB III szombaton megrendezett 8. fordulójában. A Keleti csoportot eddig vezető Eger csak döntetlent játszott, így elé vágott a gólzáporos győzelmet arató Jászberény. A Kerület soraiban Remili Mohamed három gólt szerzett.

 

Gólparádéban máshol sem volt hiány: a Tatabánya Gyürki Gergely három góljára alapozva szép bányásznapi győzelmet aratott a Gárdony felett, a Sopron Kustor Noel mesternégyesével zúzta szét a Veszprémet.

A Mol Fehérvár második csapatában a visszajátszó Kovács István és Budu Zivzivadze is gólt szerzett a Mosonmagyaróvár ellen nagy csatában megnyert mérkőzésen, a Fradi II eközben gálázott Szegeden, a 19 éves Pócsik Botond és a 17 esztendős Redzic Damir egyaránt duplázott.

LABDARÚGÓ NB III
8. FORDULÓ

KELETI CSOPORT
Kisvárda II–Eger SE 0–0
Sajóbábonyi VSE–Ceglédi VSE 0–1
TFCTiszaújváros–Tiszakécskei LC 0–3
Debreceni VSC II–Balassagyarmati SE 3–1
Diósgyőri VTK II–Tiszafüredi VSE 2–3
Jászberényi FC–Salgótarjáni BTC 6–1
Gyöngyösi AK–Mezőkövesd II 3–0
FCHatvan–Sényő 0–1
Tállya KSE–Putnok FC 0–0
A Füzesgyarmat–BVSC-Zugló mérkőzést elhalasztották.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Jászberény 8 6 1 1 24–7 +17 19
2. Eger 8 6 1 1 18–2 +16 19
3. Tiszakécske 7 5 1 1 20–5 +15 16
4. Sényő 8 5 3 20–9 +11 15
5. Tiszafüred 8 5 3 18–14 +4 15
6. BVSC 7 4 3 16–6 +10 15
7. DVSC II 7 4 1 2 15–10 +5 13
8. Füzesgyarmat 7 4 3 10–7 +3 12
9. Cegléd 8 4 4 8–11 –3 12
10. Tiszaújváros 8 3 2 3 10–12 –2 11
11. Kisvárda II 8 2 3 3 11–14 –3 9
12. Tállya 8 2 3 3 8–12 –4 9
13. Putnok 8 2 3 3 9–14 –5 9
14. Salgótarján 8 2 3 3 9–17 –8 9
15. Sajóbábony 8 2 2 4 9–16 –7 8
16. Hatvan 8 2 2 4 8–15 –7 8
17. Gyöngyös 8 2 1 5 11–21 –10 7
18. DVTK II 8 1 3 4 14–14 0 6
19. Balassagyarmat 8 1 3 4 7–16 –9 6
20. Mezőkövesd II 8 8 4–27 –23 0

 

KÖZÉP-CSOPORT
Honvéd II–Körösladányi MSK 1–1
Hódmezővásárhelyi FC–ESMTK 1–3
Vác FC–Dabas-Gyón 2–1
Iváncsa KSE–Taksony SE 2–0
Rákosmente FC–Kozármisleny 2–2
Szegedi VSE–FTC II 0–5
Szekszárdi UFC–Kecskeméti TE 1–2
Dunaújváros–Paksi FC II 0–1
FC Dabas–Újpest FC II 2–2
Monor–Majosi SE 4–1

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Iváncsa 8 8 21–4 +17 24
2. FTC II 8 6 1 1 17–3 +14 19
3. Kecskemét 8 6 2 25–7 +18 18
4. FC Dabas 8 5 3 15–5 +10 18
5. Monor 8 4 2 2 12–10 +2 14
6. ESMTK 7 4 1 2 12–8 +4 13
7. Kozármisleny 8 3 4 1 16–12 +4 13
8. Hódmezővásárhely 8 4 4 15–19 –4 12
9. Körösladány 8 3 3 2 19–11 +8 12
10. Vác 8 3 2 3 11–16 –5 11
11. Taksony 8 2 3 3 16–13 +3 9
12. Újpest II 8 2 3 3 11–15 –4 9
13. Honvéd II 6 2 2 2 8–10 –2 8
14. Paks II 8 2 2 4 8–13 –5 8
15. Rákosmente 8 2 2 4 10–16 –6 8
16. Dunaújváros 8 2 6 9–12 –3 6
17. Szekszárd 8 2 6 8–13 –5 6
18. Dabas-Gyón 7 2 5 6–11 –5 6
19. Szegedi VSE 8 1 7 5–23 –18 3
20. Majos 8 2 6 6–29 –23 2

 

NYUGATI CSOPORT
Fehérvár II–Mosonmagyaróvár 3–2
Tatabányai SC–Gárdony 6–1
III. Kerületi TVE–Nagyatádi FC 7–0
Lipót–Puskás Akadémia II 4–2
Ménfőcsanak–Érdi VSE 1–1
Nagykanizsa–ZTE II 1–1
SC Sopron–
VLS Veszprém 4–1
Pápai Perutz FC–BKV Előre 3–2
A Bicskei TC–Komárom VSE és a THSE-Szabadkikötő–Balatonfüredi FC mérkőzést elhalasztották.

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE 8 8 22–1 +21 24
2. Érd 8 6 2 14–1 +13 20
3. Tatabánya 8 6 2 18–7 +11 18
4. Veszprém 8 5 1 2 13–13 0 16
5. Pápa 7 5 2 16–11 +5 15
6. Komárom 7 4 1 2 8–5 +3 13
7. Mosonmagyaróvár 8 4 1 3 10–8 +2 13
8. Bicske 7 4 3 10–10 0 12
9. Lipót 8 3 2 3 18–14 +4 11
10. Nagykanizsa 8 3 2 3 13–10 +3 11
11. Puskás Akadémia II 7 3 1 3 11–13 –2 10
12. Ménfőcsanak 8 2 2 4 13–12 +1 8
13. Fehérvár II 8 2 2 4 8–11 –3 8
14. Sopron 8 2 2 4 11–15 –4 8
15. ZTE II 8 1 5 2 10–15 –5 8
16. THSE-Szabadkikötő 7 2 5 11–16 –5 6
17. Gárdony 8 1 3 4 11–20 –9 6
18. BKV Előre 8 1 2 5 9–15 –6 5
19. Nagyatád 8 1 1 6 10–24 –14 4
20. Balatonfüred 7 1 6 3–18 –15 1

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2 órája

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
15 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
17 órája

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
21 órája

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
23 órája

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
Tegnap, 10:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik