Vasas: szóban megegyeztek – Újpestről érkezhet az első szerzemény

P. K.P. K.
2020.06.17. 12:41
null
Litauszki Róbertnek az utóbbi időben általában csak a lelátón jutott hely az Újpest meccsein – nem meglepő, hogy távozik a liláktól (Fotó: Török Attila, archív)
Korábban beszámoltunk róla, hogy a labdarúgó NB II következő idényében feljutásra pályázó Vasas jelentős erősítéseket tervez – Litauszki Róbert lehet az első nyári szerzemény.


A Nemzeti Sport Online-on már januárban jeleztük,
hogy az Újpest FC védője, Litauszki Róbert a nyáron a Vasashoz szerződhet. Miután a 30 éves futballistának június végén lejár a szerződése a Megyeri úton, már a télen megkezdhette a tárgyalásokat a kérőivel, és információink szerint a napokban szóban meg is egyezett a Vasassal.

Az NB II-es klub megkeresésünkre nem kommentálta a hírt, de Nagy Miklós klubigazgató korábban elismerte, hogy több élvonalbeli kiszemelttel is folynak egyeztetések. Litauszki átigazolása július 1-jével válhat hivatalossá, hiszen Újpesten június 30-ig él a szerződése.

Litauszki Róbert profi pályafutása során itthon csak az Újpestben futballozott eddig, illetve egy idényt (2016–2017) a lengyel Cracovia Krakównál töltött. Ebben az évadban sérülésekkel bajlódott, csak 11 bajnokin szerepelt az Újpestben, de amióta felépült és az új vezetőedző, Predrag Rogan átvette a csapat irányítását, egyszer sem játszott. Rogan első meccsén, a Bp. Honvéd ellen Litauszki még bekerült a meccskeretbe, de nem cserélték be, a Debrecen és a Fehérvár ellen pedig már keretbe sem került – várható volt a távozása.

A Vasas által szintén kiszemelt, ugyancsak lejáró szerződésű Zsótér Donát viszont a hírek szerint a Honvédba igazol Újpestről, erről a lehetőségről is írtunk korábban a középpályás kapcsán.

A közösségi médiában terjedő szurkolói értesülések szerint a szintén ingyen igazolható újpesti Balázs Benjáminnal az MTK egyezett meg, a Nemzeti Sport Online azonban úgy tudja, még nem zárultak le az egyeztetések a védőként és középpályásként is bevethető futballista ügyében, de van rá esély, hogy az élvonalba visszajutó kék-fehéreknél folytatja a pályafutását. Az MTK nem kívánta kommentálni a hírt.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
17 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00