NB III: vállalná a harmadosztályt a Fejér megyei listavezető

2020.05.12. 12:15
null
Örülnek az NB III-as lehetőségnek a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdőnél (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
A Fejér megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság első helyén a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő együttese végzett, ezzel kivívta a jogot az NB III-ban való indulásra. Balogh Zsolt vezetőedző a feol.hu megyei portálon elmondta, hogy örülnek a harmadosztályú indulási lehetőségnek, a sors most kárpótolta őket a két évvel ezelőtt elveszített bajnoki cím miatt.

 

Szerettük volna végigjátszani a bajnokságot, ám sajnos közbeszólt a járvány – mondta a megyei portálnakBalogh Zsolt, a csapat vezetőedzője. – Nagyon örülünk, hogy lehetőségünk lesz indulni jövőre az NB III-ban, de csalódottak vagyunk, hogy ezt úgy értük el, hogy nem tudunk bajnoki címet ünnepelni. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy mi álltunk a tabella élén, három ponttal a rivális Mór előtt, amelyet hazai pályán ősszel legyőztünk. Ráadásul két éve a bajnoki cím kapujában vesztettünk, így a sors valamelyest ezzel kárpótolt bennünket. Most megérdemelten kaptuk meg a sanszot, hogy kipróbáljuk magunkat egy osztállyal feljebb. Beadtuk a licencünket, melyet elfogadtak, és bízunk abban, hogy nyártól az NB III-ban fogunk szerepelni. Azt mondhatom, hogy ez a társaság némi változtatással bizonyítana a harmadosztályban.”

NYOLC MEGYEI BAJNOK BIZTOSAN VÁLLALJA AZ INDULÁST
A szoljon.hu Jász-Nagykun-Szolnok megyei portál – több forrásra hivatkozva – elkészítette a megyei első helyezettek indulási szándék szerinti csoportosítását. Úgy értesültek, hogy a húsz élen végzett csapatból hét licenckérelmet sem adott be, míg a Heves megyei Lőrinci már jelezte, hogy szinte biztosan nem tud elindulni a harmadosztályban, tehát nyolc együttes „kiszállt a versenyből”. Nyolc csapat nyilatkozott úgy biztosan, hogy osztályt lép, míg a maradék négy együttes helyzete még bizonytalan, így csak később hoznak döntést.

Vállalja (8): BVSC-Zugló (Budapest), Körösladány (Békés), Majos (Tolna), Gárdony-Agárd (Fejér), Sajóbábony (Borsod-Abaúj-Zemplén), Salgótarjáni BTC (Nógrád), Szegedi VSE (Csongrád), Tatabánya (Komárom-Esztergom).
Kérdéses (4): Balatonfüred (Veszprém), Biatorbágy (Pest), SC Sopron (Győr-Moson-Sopron), Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok).
Nem vállalja (8): Gellénháza (Zala), Jánoshalma (Bács-Kiskun), Kadarkút (Somogy), Lőrinci (Heves), Monostorapályi (Hajdú-Bihar), Nagyhalász (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Pécsvárad (Baranya), Vép (Vas).
Legfrissebb hírek

NB III: a 95. percben szerzett győztes gólt a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 20:01

NB III: a Tatabánya idegenben nyerte meg a Dorog elleni rangadót

Labdarúgó NB II
2026.04.25. 22:10

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Edzőváltás történt az NB III-as Dunaújváros FC-nél

Labdarúgó NB II
2026.04.23. 06:45

NB III: a Kisvárda II növelte, a Kaposvár és a Monor megőrizte az előnyét az élen

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:44

NB III: háromgólos sikerrel lett bajnok a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.04.18. 20:09

NB III: nyolcgólos meccsen győzött a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.04.15. 19:33

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:08
Ezek is érdekelhetik