NB II: a várostól vár segítséget anyagi gondjaira a Haladás

F. B.F. B.
2020.04.23. 14:25
null
Séllei Árpád a várostól vár segítséget (Fotó: Unger Tamás)
Nem oldódtak meg a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladás anyagi gondjai. Séllei Árpád, a klub 2019 decemberétől hivatalban lévő ügyvezető igazgatója a frisss.hu-nak adott nyilatkozatában elárulta, hogy a koronavírus-járvány előtt több szponzor beállt a Haladás mögé, de azóta a támogatók visszaléptek, illetve kivárnak, ezért most a várostól várják a segítséget.


Decemberben megfogadtam, hogy a várostól nem kérek segítséget, próbálom a piacról megoldani a Haladás működtetését – ecsetelte a szombathelyi portálon Séllei Árpád. – Ez egészen idáig sikerült is. Találtam cégeket, támogatókat, nagyon sokan beálltak az újfajta Haladás mögé, aminek ugyan nehezen indult be a szekere, de tavaszra kiegyenesedtünk. Jöttek az eredmények, visszajöttek a nézők. Játsszon jól vagy rosszul a csapat, a Hali-tábor nagysága megkérdőjelezhetetlen, a balul sikerült őszi szezon után a tavasszal már ismét egyre többen jöttek buzdítani minket. A járványügyi veszélyhelyzet miatt viszont minden támogató visszalépett és kivár, piaci alapon nem tudunk tovább működni. A várostól kért segítségemet elutasították. Égető szükség lenne – még ha csak átmenetileg is – egy segítő kézre, hogy legalább létezhessünk. Mihelyst ezen a nehéz időszakon túllendülünk, ismét meg tudom oldani piaci alapon a klub működtetését a város pénzbeli működési támogatása nélkül is.”

Séllei Árpád részletesen beszélt arról is, hogy a klubnak fizetnie kellene azért, hogy a csapat hazai környezetben játsszon, amely éves szinten 110-120 milliót emésztene fel.

2019. június harmincadikáig volt egy szerződésünk, ami szerint a város támogatja, hogy Szombathelyen játsszunk. Ezt követően ez a támogatás megszűnt, saját magunknak kellene finanszíroznunk, hogy hazai környezetben, saját szurkolóink előtt játszhassunk a stadionban, ami éves szinten csaknem 110-120 millió forintunkba kerülne. Erre semmilyen támogatást nem kapunk, ellentétben más városi csapatokkal, akiknek nem kell azért fizetniük, hogy Szombathelyen lépjenek pályára. Ezt a 110-120 milliót nem tudom fizetni. Összehasonlításképpen: amikor Sopronban rendeztük a meccseinket, az tokkal-vonóval húszmillió forintba került nekünk egy bajnoki idényre. A 2019-2020-2021-2022-re megadott városi támogatás összege éves szintre lebontva negyvenhétmillió forintot tesz ki. Ha azt mondaná a városvezetés, hogy a komplexummal szembeni tartozásunkat átvállalja, a 2019. június harmincadikáig szóló szerződésünket újra megköti, már az óriási segítség lenne, ennél többet nem is kérhetnék. A Haladás egy brand, egy márka, amiről mindenkinek Szombathely jut eszébe, Szombathely legnépszerűbb egyesülete. Laikus emberként azt gondolom, ezeket is figyelembe kellene vennie a városnak."

Legfrissebb hírek

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Senki nem lehet elégedett a döntetlennel Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:46

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50
Ezek is érdekelhetik