NB III: négyszeres magyar bajnok középpályást igazolt a DEAC

F. B.F. B.
2020.02.04. 11:59
Jelentős NB I-es múlttal rendelkező játékost igazolt a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő DEAC, hiszen a 32 éves középpályás, Rezes László a debreceni együttesben folytatja pályafutását – számolt be róla a deac.hu.

Rezes László a DVSC utánpótlásában nevelkedett, majd 2006-ban felkerült az első kerethez. Nyolc éven keresztül volt a Loki játékosa, közben kölcsönben szerepelt a Kecskemétben és a Vasasban is. 2014-ben Nyíregyházára igazolt, onnan tért vissza Debrecenbe, és mostantól a DEAC sikeréért küzd.Rezes László a DVSC utánpótlásában nevelkedett, majd 2006-ban felkerült az első kerethez. Nyolc éven keresztül volt a Loki játékosa, közben kölcsönben szerepelt a Kecskemétben és a Vasasban is. 2014-ben Nyíregyházára igazolt, onnan tért vissza Debrecenbe, és mostantól a DEAC sikeréért küzd.

A középpálya több posztján bevethető 32 éves játékos 82 bajnokin lépett pályára az élvonalban. Pályafutása során tizenegy nemzetközi találkozón is szerepet kapott, a DVSC labdarúgójaként Bajnokok Ligája és Európa-liga selejtező-mérkőzéseken játszott, többek között a belga FC Bruges, a fehérorosz BATE Boriszov, a holland PSV Eindhoven és a svájci Basel ellen futballozott. Az élvonalbeli meccsek mellett 114 NB II-es bajnoki is van a háta mögött.

Rezes László a Lokival négyszeres magyar bajnok és háromszoros Magyar Kupa-győztes.

„Nagyon örülök, hogy ismét debreceni csapatban futballozhatok – kezdte Rezes László. Nem ismeretlen számomra a társaság, hiszen több labdarúgóval korábban már együtt játszottam, igaz, azóta eltelt jó pár év. Az, hogy ismerjük egymást, csak előnyt jelenthet a célunk elérésében, az NB II-es feljutásban. Szerintem erre minden esélyünk megvan. Ősszel már együtt készültem a gárdával, mivel szeptemberben jöttem el Nyíregyházáról, és utána lehetőséget kaptam, hogy rendszeresen járjak edzésekre, így nem estem ki a ritmusból. Már akkor felmerült a leigazolásom, ám adminisztrációs okok miatt erre csak most kerülhetett sor. Azt gondolom, jó helyre kerültem, amikor edzésre megyek, a pálya mellett családokat, gyerekeket látok, és ez a közeg nagyon megfogott. Tizenkét bajnoki meccs áll előttünk, a két pont hátrány hamar ledolgozható. Fontos a jó rajt, és onnantól nincs megállás.”

Legfrissebb hírek

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
11 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
2026.08.10. 21:27

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20