MLSZ: tömegverekedés az edzőmeccsen, a PMFC súlyos pénzbüntetése

Vágólapra másolva!
2020.02.13. 21:13
null
A PMFC súlyos pénzbüntetést kapott (Fotó: Kurdi József/pmfc.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a fegyelmi bizottság egymillió forintos pénzbüntetéssel sújtotta az NB III-ban szereplő PMFC-t. Mint arról beszámoltunk, a pécsi együttesnek a horvát másodosztályú Cibalia elleni felkészülési mérkőzése alatt a két csapat szurkolói összeverekedtek a pályán.

 

Mint ismert, a verekedés miatt őrizetbe vett a rendőrség negyvenegy horvát és három magyar szurkolót szombaton a Pécsi MFC–Cibalia felkészülési mérkőzésén. A Pécsi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság és rendbontás miatt indított büntetőeljárást, a PMFC pedig hétfőn közleményt adott ki, amelyben elhatárolódott minden erőszakos, nem futballpályára való cselekedettől és annak elkövetőitől.

Az MLSZ fegyelmi bizottságának beszámolója szerint „a hazai és a vendégszurkolók a játéktéren összeverekedtek, ezért a játékvezető a mérkőzést félbeszakította, majd a rendőrség közreműködésével történt rend helyreállítása után, kb. 25 perc elteltével a mérkőzés folytatódott”.

A fegyelmi bizottság ezért a Pécset egymillió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A meccset egyébként befejezték, a PMFC 3–1-re győzött.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 15:41

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24
Ezek is érdekelhetik