NB II: másodfokon sem kapott licencet a Balmazújváros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.09. 15:26
null
A Balmazújváros nem kapta meg a licencet (Fotó: Nemzeti Sport)
A másodfokon eljáró fellebbviteli licencadó bizottság pénteki ülésén helybenhagyta az MLSZ elsőfokú döntését, mely július 29-én megvonta a Balmazújvárostól a férfi NB II-es licencet.

 

Ez azt jelenti, hogy a csapatnak nincs érvényes licence a 2019–2020-as másodosztályú bajnokságra, így a hatályos szabályzatok értelmében a Balmazújvárossal szemben a szövetségnek további jogi eljárást kell lefolytatnia, amelynek végleges lezárultáig a klub maga dönthet arról, hogy csapata lejátssza-e soron következő mérkőzéseit.

A fegyelmi bizottság soron következő ülésén tárgyalja az ügyet, vélhetően kizárás lesz a vége, és az eddigi eredmények törlése.

Mint azt a másodosztályú bajnokságot felvezető írásunkban kifejtettük, az MLSZ azért vonta meg a Balmazújváros NB II-es licencét, mivel a törvényes határidőn belül nem sikerült a kft. tőkepótlását végrehajtani, így aztán nem is tudták az erről szóló határozatot becsatolni a szövetség felé. A döntés ellen fellebbezett a klub, azonban nem járt sikerrel.

A Balmaz a Siófok elleni, múlt vasárnapi bajnoki elhalasztását kérte, ebbe a Balaton-partiak nem egyeztek bele, így a balmazújvárosiak a saját utánpótlásukból felkerülő játékosokkal álltak ki Siófokon, és értek el gól nélküli döntetlent.

Legfrissebb hírek

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2 órája

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
11 órája

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
2025.07.29. 17:00

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 14:24

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53
Ezek is érdekelhetik