NB II: a Győrből távozó védő a Vasasnál folytatja

2018.07.07. 10:11
A Nemzeti Sport Online korábbi értesüléseinek megfelelően a Győri ETO-tól távozó Rokszin Ádám a labdarúgó NB II-be kiesett Vasasban folytatja pályafutását. A 26 éves védő kettő plusz egy egy évre írt alá az angyalföldi klubhoz.

Rokszin korábban Szolnokon már dolgozott együtt a Vasas új vezetőedzőjével, Kis Károllyal. A balhátvédként és bal oldali középpályásként is bevethető futballista egy szezont játszott Győrben, 33 meccsen lépett pályára az ETO-ban az NB II-ben, öt gólpasszt adott.

„A Vasas tradíciói és a felvázolt jövőkép vonzott ide. A csapat magja megmaradt, és minőségi játékosok érkeztek, így mindenképp szeretném megcélozni a feljutást. Szolnokon három évig dolgoztam Kis Károllyal, nagyon felkészült edzőt ismertem meg a személyében, biztos vagyok benne, hogy a Vasasnál is sikeres lesz. Az eredeti posztom bal oldali védő, de a középpályán is többször játszottam, az edzőm elsősorban a védelemben számol velem” – mondta Rokszin a Vasas hivatalos honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Bese Balázs (MTK – kölcsönbe), Birtalan Botond (Békéscsaba), Borbély Bálint (MTK), Hinora Kristóf (MTK – kölcsönbe), Hrepka Ádám (lejárt a szerződése, legutóbb MTK), Király Botond (Csákvár – kölcsönből vissza), Rokszin Ádám (ETO FC Győr)
Távozók: Vít Benes (cseh, ?), Berecz Zsombor (Videoton),Felix Burmeister (német, Eintracht Braunschweig – Németország), Gaál Bálint (Haladás, ?), Hangya Szilveszter (Videoton), Lubos Kamenár (szlovák, ?), Manjrekar James (kanadai, Midtjylland – Dánia, onnan Fredericia– Dánia, kölcsönbe), Nagy Gergely (Paks), Jevhen Pavlov (ukrán, ?), Póser Dániel (Budafok), Kire Risztevszki (macedón, ?), Vida Máté (DAC – Szlovákia), Vogyicska Bálint (MTK Budapest – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Vitális Milán megérkezett Athénba, szerdán alá is írhat az AEK-hoz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 22:17

„Ami az öltözőben történik, ott is marad" – az ETO FC edzője Vitálisról

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 22:10

Gyászos a hangulat az ETO-nál, egyelőre nincs kiút a gödörből

Európa-konferencialiga
2026.08.01. 11:36

Efraín Juárez szerint nem kell mindig a ziccerpassz és az erőlködés az ETO-tól

Európa-konferencialiga
2026.07.29. 17:22

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Amíg áll a nemzetközi kupában az ETO, addig marad Tóth Rajmund Győrben – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:26

A győrieknél megint Nfansu Njie az előretolt támadó – kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 18:04

„Nem az én kezemben van az ügy” – Efraín Juárezt Keylor Navas ETO-ba igazolásáról is kérdezték a BL-visszavágó előtt

Bajnokok Ligája
2026.07.13. 18:10