NB II: NB I-es csapattól érkezett Balajcza utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.29. 18:51
A Siófok NB II-es labdarúgócsapata egyéves szerződést kötött az élvonalbeli Paksot elhagyó Molnár Péterrel.

Molnár Péter a 2010–2011-es szezonban már védte a Siófok kapuját, akkor a 14. helyen végzett vele az NB I-ben a Balaton-parti gárda.

A Siófok csütörtökön jelentette be, hogy a 2017–2018-as szezonban első számú kapusának számító Balajcza Szabolccsal közös megegyezéssel szerződést bontottak.

„Nagyon jól éreztem magam, amikor első alkalommal itt voltam. Jó csapat volt, szerettem itt lenni. Ismerős a közeg, mintha hazajöttem volna. Nagyon jól ment akkor a védés, remélem, hasonlóan fog menni ezúttal is, vagy még jobban, és segíteni tudok a csapatnak! Remélem, az első tízben ott leszünk!” – nyilatkozta a siófoki klub honlapjának Molnár Péter, aki négy év után hagyta el a Paksot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Molnár Péter (Paksi FC)
Távozók: Balajcza Szabolcs (szabadon igazolható), Balázs Zsolt (ZTE FC – kölcsönből vissza), Berde István (szabadon igazolható), Farkas Norbert (szabadon igazolható), Futó Zsombor (szabadon igazolható), Lázár Zsolt (szabadon igazolható), Kozma Richárd (szabadon igazolható), Kovács Dávid (Kubala Akadémia – kölcsönből vissza), Szilágyi Zoltán (Kubala Akadémia– kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
Tegnap, 8:42

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 10:36

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 08:50

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Thiago Silva 41 évesen visszatér Európába, megvan az új csapata

Minden más foci
2025.12.20. 16:36

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10
Ezek is érdekelhetik