Nyíregyháza: eldőlt, fiatal stáb vezeti a Szparit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.15. 16:40
A másodosztályban a feljutásról lemaradó Nyíregyházánál az elmúlt hetekben több átalakítás is történt a szakmai stábot és a klub vezetését illetően: előbb a szakmai ügyvezető Elbert Gábor, majd a szakmai igazgató Bene Ferenc, aztán a sportigazgató Szűcs Mihály, végül a vezetőedző Lucsányszky Tamás is távozott. A klub hivatalos honlapján megjelent mai közleményben aztán bejelentették: a következő idényben Bozsik József – a legendás Aranycsapat-fedezet Bozsik József unokája, a korábbi szövetségi kapitány Bozsik Péter fia – lesz az együttes vezetőedzője.

„Sok találgatás jelent ment a napokban azzal kapcsolatban, milyen szakmai stábbal vág neki a 2018–2019-es idénynek a Nyíregyháza Spartacus. Nos, a klub vezetése ma mindenben megállapodott Bozsik Józseffel, így a következő idényben ő lesz a csapat vezetőedzője" – áll a Szpari közleményében.

„Megtisztelő a feladat, igyekszem mind a Spartacust, mind az akadémiát méltón képviselni. Egyúttal szeretnénk bizonyítani a magyar edzői társadalomnak, hogy ilyen fiatalon is lehet jó eredményeket elérni” – idézi Bozsik Józsefet a klub honlapja.

A közlemény ismerteti a szakmai stáb összetételét is: „a vezetőedző munkáját asszisztensedzőként a korábbi Szpari-játékos Lengyel Roland, kapusedzőként a szintén nyíregyházi Tuska János, erőnléti edzőként Darabos Balázs segíti. Ezzel az ország egyik legfiatalabb edzői stábja lesz a nyíregyházi, a legidősebb Lengyel Roland a napokban volt 40 éves."

Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 08:39

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 10:14

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27

Manner Balázs: Megfontoltabb, letisztultabb lett a játékom

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 11:07