NB II: Dorogon marad a korábbi NB I-es gólkirály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 08:29
Simon Attila, a 2013–2014-es szezon NB I-es gólkirálya a következő idényben is a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-t erősíti – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A 34 éves támadó a télen Gyirmótról igazolt Dorogra, tavasszal az összes bajnokin pályára lépett, nyolc gólt szerzett és biztosan Dorogon tölti a következő évadot is. Simon Attila egyébként a 2013–2014-es kiírásban a Paks színeiben 18 találattal gólkirály lett az NB I-ben.

„Az átigazolási időszakban a legfőbb célunk, hogy sikeres csapatunkat sikerüljön egyben tartani, illetve más NB II-es együttesből szeretnénk erősíteni. Fontos cél az is, hogy minél több fiatal kerüljön fel az első csapat keretébe az utánpótlásból” – mondta az NSO-nak Mayer László, a klub ügyvezető igazgatója.

Az is biztos, hogy a műtét után lábadozó középpályás, Fürjes Ádám visszatért ceglédi kölcsönjátéka után, míg Nagyházi Dávid a BKV Előrében szintén kölcsönben töltött időszaka után csatlakozott ismét a Doroghoz.

A dorogiaknál egyébként új szakmai igazgató van. A Nyíregyházára távozó Bene Ferenc helyett a jövőben ezt a posztot Tóth Csaba tölti be, aki a Budapest Honvéd utánpótlásában és a Kubala Akadémián dolgozott korábban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Fürjes Ádám (Cegléd), Nagyházi Dávid (BKV Előre)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bor Dávid (Paks – onnan Sopron), Bora György (Bp. Honvéd), Demjén Patrik (MTK), Kővári Róbert (Paks – onnan Sopron), Medgyes Zoltán (Haladás), Tóth Martin (Haladás), Zima Ádám (Puskás Akadémia – onnan Csákvár)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
48 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
22 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:05

Ez sima volt! A Honvéd három góllal győzött a Videoton otthonában

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 21:53

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
2025.07.28. 11:12
Ezek is érdekelhetik