NB II: Mezőkövesd vagy Debrecen lehet a Kisvárda „otthona”

Vágólapra másolva!
2017.04.27. 17:52
Jelenleg a második, feljutó helyen áll a Kisvárda a labdarúgó NB II-ben. A klub beadta a licenckérelmét, de az MLSZ hiánypótlásra kötelezte Révész Attila szakmai igazgató csapatát.

„Megkaptuk a hivatalos értesítést, amely szerint egyetlen pontban nem felelünk meg az elvárásoknak, a létesítmény – mondta Révész Attila a szon.hu-nak. – A nyíregyházi stadiont jelöltük meg hazai pályának, ám az nem felel meg a licenckövetelményeknek, hiszen nincs alácsövezve a játéktere. Már felvettük a kapcsolatot, hogy vagy a mezőkövesdi vagy a debreceni létesítménnyel tudjunk szerződést kötni a hiánypótlás beadási határidejéig.”

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
11 órája

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 13:39

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Jól sikerült Pinezits Máté élvonalbeli debütálása, az MTK győzött Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 16:55

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Francia szűrővel pótolta megsérülő játékosát a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 20:39

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29
Ezek is érdekelhetik