NB II: két játékost kapott kölcsön Békéscsabáról a Cegléd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.06. 21:27
Mursits Roland és Takács Péter is a labdarúgó NB II-ben szereplő Cegléd együttesében folytatja pályafutását, mindkét játékos Békéscsabáról érkezett kölcsönbe – számolt be róla a klub honlapja.

A 25 éves kapus, Mursits Roland a Haladásban kezdte pályafutását, onnan került Békéscsabára. Összesen 17 NB I-es és 22 NB II-es mérkőzésen lépett pályára karrierje során és szerepelt az U18-as válogatott keretében is.Mursits Roland a Haladásban kezdte pályafutását, onnan került Békéscsabára. Összesen 17 NB I-es és 22 NB II-es mérkőzésen lépett pályára karrierje során és szerepelt az U18-as válogatott keretében is.

A 27 éves Takács Péter 18 évesen, Diósgyőrben debütált az NB I-ben, majd játszott a Pápa és a Mezőkövesd együttesében is, mielőtt Békéscsabára igazolt volna. Az NB I-ben összesen 126 bajnokin játszott és 7 gólt szerzett, a másodosztályban 43 alkalommal lépett pályára és 12 alkalommal talált a hálóba. 2009-ben tagja volt az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett korosztályos magyar válogatott keretének.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDNÉL
Érkezők: Lengyel Béla (Kisvárda), Nagy Sándor (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Szalkai Róbert (ZTE FC), Tulipán Ákos (Budaörs, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Fürjes Ádám (Dorogi FC), Karacs Péter (Kisvárda), Mursits Roland (Békéscsaba), Takács Péter (Békéscsaba), Tihanyi Olivér (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Kiszemeltek:
Távozók: Csordás Szabolcs (szabadon igazolható), Farkas Viktor (Dunaújváros), Horváth Gábor (Budaörs), Makrai László (szabadon igazolható), Miklós Viktor (szabadon igazolható), Popovics Bertold (szabadon igazolható), Pozsár Dániel (szabadon igazolható), Sánta Attila (szabadon igazolható), Wild Tamás (Budaörs)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
22 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik