NB II: a Vasastól és Mezőkövesdről is jött játékos a Ceglédhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.08. 15:33
A Vasas futballistája, Preklet Csaba és a Mezőkövesd játékosa, Frőhlich Roland is a labdarúgó NB II-ben szereplő Ceglédben szerepel kölcsönben a tavasszal – számolt be róla a klub honlapja.

A 25 éves hátvéd, Preklet Csaba 2014 nyara óta szerepel a Vasasban, a most futó bajnokságban azonban egyetlen bajnokin sem lépett pályára, így a vezetőség elengedte kölcsönbe a futballistát.

A 28 éves csatár, Frőhlich Roland egy éve érkezett Mezőkövesdre, ősszel azonban csak öt meccsen játszott és egy gólt szerzett. A nyárig szintén kölcsönben erősítheti a Ceglédet.

Mindeközben távozott a ceglédiektől Babolek Zoltán és a szurkolók kedvence, a „tiszteletbeli ceglédi”, Markó Ádám is. Utóbbi 2011-ben érkezett a csapathoz, amelynek azóta stabil tagja volt, most azonban megsérült a felkészülés során és a szakmai stábbal való egyeztetés után a távozás mellett döntött.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDNÉL
Érkezők: Lengyel Béla (Kisvárda), Nagy Sándor (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Szalkai Róbert (ZTE FC), Tulipán Ákos (Budaörs, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Fürjes Ádám (Dorogi FC), Frőhlich Roland (Mezőkövesd), Karacs Péter (Kisvárda), Mursits Roland (Békéscsaba), Preklet Csaba (Vasas), Takács Péter (Békéscsaba), Tihanyi Olivér (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: – Kiszemeltek: –
Távozók: Babolek Zoltán (szabadon igazolható), Csordás Szabolcs (szabadon igazolható), Farkas Viktor (Dunaújváros), Horváth Gábor (Budaörs), Makrai László (szabadon igazolható), Markó Ádám (szabadon igazolható), Miklós Viktor (szabadon igazolható), Popovics Bertold (szabadon igazolható), Pozsár Dániel (szabadon igazolható), Sánta Attila (szabadon igazolható), Wild Tamás (Budaörs)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41